Tovább száguld nagypályás focicsapatunk a tavaszi szezonban! Szombaton délután idegenben, közel egy félidőt emberhátrányban játszva is jobbnak bizonyultak a srácok a Péceli SSE együttesénél! Kiss újra büntetőt védett, Gidály álomgólt rúgott!

 

Sérülés vagy egyéb hiányzás miatt jónéhány játékost pótolnia kellett a szakmai stábnak, így korábban még nem látott felállásban lépett pályára nagypályás focicsapatunk Pécelen. Arra már volt példa, hogy Tihanyi belső védőként szerepelt, arra viszont nem, hogy Szanyó szárnyvédőként kapott lehetőséget. Tapogatózó játékkal indult a találkozó az első 20 percben, helyzetek visszafogottan alakultak ki, egy péceli lövés a kapufa mellett gurult el, Siskó beadásáról pedig Gidály maradt le egy ütemmel. Aztán a 26. percben Várkonyi szöglete már ígéretesen tekeredett középre, a nagy kavarodásban pedig Tihanyi eszmélt a leggyorsabban, és lesipuskás támadóként a hálóba pöccintett. Néhány kósza kísérlettel próbálkoztak a hazaiak, de valós veszélyt nem tudtak teremteni a kapunk előtt.

 

A fordulás után sajnos hamar megfogyatkoztunk: Székely a félpályánál követett el szabálytalanságot egy korábban beszedett sárga lap birtokában, a játékvezető pedig felmutatta a második figyelmeztetés után a piros lapot is. A vezetés és az emberhátrány tudatában kissé visszább vettünk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektethessünk a kontráinkra és elsősorban a védekezésre. A 71. percben egy felezővonalnál szerzett labda után Gidály megduplázta a csömöri előnyt: nagyjából 40 méterre a kaputól felnézett, látta, hogy kint áll a kapus, és a hálóba ívelt! Csodálatos jelenet volt, a társak rögtön ugrottak is a nyakába, mert túl azon, hogy fantasztikus gól volt, rendkívül fontos találat is egyben! A játékvezető a folytatásban aztán könnyű síppal befújt egy büntetőt a pécelieknek, de Kiss - mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga - ezúttal is hárított. Hiába tehát a közel egy félidőn át tartó emberhátrány, és minden ellenünk szövetkező egyéb körülmény, a mieink tavasszal - egyetlen csapatként a mezőnyben - továbbra is hibátlanok, és vesztett pontok tekintetében beérték a dobogón álló maglódiakat!

 

LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 22. FORDULÓ
Péceli SSE – Csömör KSK 0–2 (0–1)
2023. április 1. szombat, 15.30
Pécel
Gólszerzők: Tihanyi (26.), Gidály (71.)

 

Csömör KSK: Kiss - Szanyó, Deschelák, Tihanyi, Molnár - Krizsán, Várkonyi (Klement 66.) - Siskó (Dencz 81.), Székely, Czakó (Dósa 71.) - Gidály vezetőedző: Illés Károly

 

KÖVETKEZIK:
LABDARÚGÁS, MEGYE II, ÉSZAKI-CSOPORT, 23. FORDULÓ
Csömör KSK – Vác-Deákvár SE
2023. április 8. szombat, 18.00
Csömöri Szabadtéri Sportközpont

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!