Hagyományteremtő céllal idén ősztől rendszeresen szemlézzük a csömöri utánpótlás aktuális eredményeit, hiszen felnőtt sportolóink mellett a tehetséges fiatalok is hétről hétre megmérettetnek saját bajnokságukban. Hajrá, fiatalok, hajrá, Csömör!

 

Az NB II-ben induló férfi kézilabdacsapatunk közvetlen utánpótlása az idei szezontól a bajnokságok átszervezése miatt az ifjúsági III. osztály Észak-csoportjában szerepel, ahol decemberben egyetlen meccset játszott és azon kiütéses győzelmet könyvelhetett el. A tabellán jelenleg az 5. helyen állunk.

 

FÉRFI KÉZILABDA, IFJÚSÁGI III. OSZTÁLY, ÉSZAK-CSOPORT
10. forduló
Csömör KSK – Pilisvörösvári KSK 42–19 (18–7)

 

Az "eggyel idősebbek" mintájára a serdülőcsapatunk is az új, átalakított bajnokságban áll rajthoz hétről hétre, ahol a fiúk szintén magabiztos győzelemmel búcsúztatták az esztendőt. A tabellán jelenleg a 6. helyen állunk.

 

FÉRFI KÉZILABDA, SERDÜLŐ III. OSZTÁLY, ÉSZAK-CSOPORT
11. forduló
Csömör KSK – Veresegyház VSK 28–19 (15–5)

 

A szintén a csömöri utánpótlásra épülő, de a Pest megyei felnőtt bajnokságban induló Csömör KSK II. remekül kezdett ősszel, decemberben pedig egy listavezető elleni hazai döntetlennel zárta az évet a gárda. A tabellán a 4. helyen telelünk.

 

FÉRFI KÉZILABDA, PEST MEGYE, B-CSOPORT
11. forduló
Budakalászi SC II. – Csömör KSK II. 23–45 (12–19)
12. forduló
Vecsési SE II. – Csömör KSK 29–23 (14–9)
13. forduló
Csömör KSK II. – Váci KSE II. 21–21 (10–13)

 

Női kézilabdacsapatunk újonnan alakult utánpótlása még ismerkedik az új kihívást jelentő bajnoksággal, így egyelőre eredményeik is ennek megfelelően alakultak az elmúlt hetekben, a lőtt gólok száma azonban egyre biztatóbb.

 

NŐI KÉZILABDA, PEST MEGYE, IFJÚSÁGI, B-CSOPORT
10. forduló
Domony KSE – Csömör KSK 24–7 (15–4)

 

Utánpótlás futsalosaink számára is pörög a bajnokság, az U20-as és az U17-es csapatunk párhuzamosan játszik (egymás után) a ligában. A srácok megfordultak keleten s nyugaton is - és az U20-asok egyaránt három ponttal tértek haza.

 

FÉRFI FUTSAL, I. OSZTÁLY, U20
3. forduló
MVFC – RFC Csömör 2–4 (1–1) - elhalasztva
7. forduló
Veszprém Szilágyi Futsal – RFC Csömör 5–6 (2–3)

 

FÉRFI FUTSAL, I. OSZTÁLY, U17
3. forduló
MVFC – RFC Csömör 7–3 (3–2) - elhalasztva
7. forduló
Veszprém Szilágyi Futsal – RFC Csömör 7–4 (1–3)

 

A még kisebbek közül az RFC Csömör U9-es csapata ezüstérmet szerzett a Dunakeszin megrendezett alközponti tornán! A gárda a csoportjában az első helyen végzett és bejutott az elődöntőbe, ahol a Dunakeszi Vasutas csapatát 5-0-ra legyőzve a döntőbe jutott. A fináléban remek mérkőzésen sajnos 3-1-es vereséget szenvedtek a fiúk és ezzel ezüstérmesek lettek. Külön öröm, hogy a gólkirályi címet a csömöri Barátfalvy Péter szerezte meg 6 találattal!

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!