Az Amerikai Egyesült Államok élvonalba tartozó U18-as jégkorong-válogatottja 6-4-re győzött a magyar U20-asok ellen az idénynyitón. A mieinknél Papp Kristóf és a csömöri Péter Donát is két-két gólt szerzett, utóbbit választották az MVP-nek!

 

Sorozatban negyedik éve edzőtáborozik Magyarországon az Amerikai Egyesült Államok korosztályos válogatottja, amely ezúttal a decemberi divízió I/B vb-re készülő magyar U20-as csapattal mérte össze tudását - kezdte beszámolóját az összecsapásról a szövetség honlapja. A tavaly fölényesen diadalmaskodó alakulatból 11-en tértek vissza az amerikai kerettel, amelynek tagjai közül nyolc játékos esélyes arra, hogy kiválasszák az NHL-drafton. A Magyar Jégkorong Szövetség idénynyitó eseményére kis híján megtelt az Újpesti Jégcsarnok.

 

 

Az első kiállítást az ősztől éppen Észak-Amerikában szereplő Seregély Máté kapta az első percben, de ezt sikerült kivédekezni. Magyar emberelőny következett, amely alatt Dézsi Bence próbálkozott bátran, majd Biondi mutatta meg cselező tudását. A 10. percben a 16 éves Mihalik András játszotta magát tisztára, majd önzetlenül Mesterházy Bálint elé passzolt, aki a kapuvasat találta el. Egy perccel később azonban már megszületett a magyar gól: az Amerikában pallérozódó Papp Kristóf passzolt középre, a korongot pedig Péter Donát tessékelte be (1-0). Az amerikai fiatalok fél percen belül egyenlítettek, Gaffney lövése a felső sarokban kötött ki (1-1). A 14. percben a vendégek emberelőnyből szerezték meg a vezetést: Hanas váltott gólra egy szép átadást (1-2). A folytatásban is többet próbálkoztak az amerikaiak, de Márkus jól védett.

 

A második harmad elején a magyar válogatott gyorsan egyenlített: Papp talált be, az asszisztot Bogesic és Vértes jegyezte (2-2). Volt kiállítás mindkét oldalon, egy ideig 4 a 4 ellen folyt a játék, de nem változott az állás. A vendégek voltak fölényben, ám a mieink jól védekezték. A meccs felénél mindkét együttes kapust cserélt, a magyar kapuba Gönczi Lajos állt be. A 33. percben aztán újra előnybe került a Team USA, egy visszatett korongot Beck lőtt be kapásból (2-3). Gyorsan válaszolhattak volna a mieink, de Vértes lövése nem volt pontos. Akadtak még veszélyes magyar megindulások, ám sem ezekből, sem az amerikai lehetőségekből nem született gól.

 

A harmadik felvonás elején 22 másodperc után növelte előnyét a vendég alakulat: Hanas volt eredményes szép egyéni akció végén (2-4). Gönczi remek spárgája kellett, hogy ne változzon újra az állás, majd az ellenakcióból, a 44. percben Papp lőtt nagy gólt (3-4). Sőt, négy perccel később az egyenlítés is sikerült: hét másodperc telt el az amerikai kiállításból, amikor Péter Donát talált be – a csapatkapitány is második gólját ütötte (4-4). Rövidesen az amerikaiak is fórban játszhattak, és úgy tűnt, egy kapu előtt kavarodásból újra megszerzik a vezetést, de végül videózás után a játékvezetők nem adták meg a találatot. Az 50. percben előbb a kapuvas még kisegítette a mieinket, ám aztán Ellis távoli bombája már utat talált a kapuba – így újra a vendégek vezettek (4-5). Az utolsó tíz percben Rétfalvi, Péter és Kovács Alex is közel járt a gólhoz, de az egyenlítés nem jött össze. Az 56. percben az amerikaiak kihasználták egyik helyzetüket, ráadásul Estapa úgynevezett michigani találatot szerzett, vagyis a korongot az ütő tollára véve emelt a kapuba (4-6).

 

 

A meccs „hosszabbítással”, 3 a 3 elleni játékkal folytatódott, hogy ezt is gyakorolhassák a csapatok. Helyzet akadt mindkét oldalon, de az öt perc alatt nem született újabb gól. Szétlövést is tartottak, a büntetők közül a mieink egyet, az amerikaiak kettőt lőttek be. A magyar válogatott legjobbja, MVP-je, azaz legértékesebb játékosa Péter Donát, az Egyesült Államoké Alex Gaffney lett.