Hivatalosan is átadták a Babos Síklub műanyag borítású sípályáját Csömörön. A Decathlon áruház mellett mesterségesen kialakított dombon kapott helyet a két lesikló pályából álló tanpálya, melyen összesen 1000 négyzetméter műanyagot fektettek le.

 

Rövid megnyitó keretében adták át Csömörön a Babos Síklub vadonatúj sípályáját. Az eseményen Fábri István, Csömör Nagyközség polgármestere, valamint Murvai Ervin, a Decathlon csömöri áruházának igazgatója is hangot adott elismerésének. A nagyobb sípálya hossza 50 méter, kifutóval együtt. A pályához egy húzólift is tartozik, melyet Németországból szereztek be a síiskola tulajdonosai.

 

- Célunk a kezdetektől az volt, hogy megszerettessük a sísportot a gyerekekkel - emelte ki Babos Sándor a síiskola vezetője. - Ez az új pálya hozzásegít bennünket ahhoz, hogy még több gyereket tudjunk megtanítani síelni. Szeretnénk, ha ez a hely a "béke szigete" lenne, ahol mindig mosolygós arcokat lehet látni. A gyerekek nagyon élvezik a lesiklást, a szabad levegőn töltött mozgás pedig erősíti az immunrendszerüket, ami most a járvány idején kiemelten fontos szempont.

 

A csömöri tanpályán már megkezdődött a gyerekek oktatása, folyamatosan lehet jelentkezni tanfolyamokra. A kicsikkel képzett oktatók foglalkoznak és a helyszínen lehetőség van felszerelés bérlésére is. A sípályák tövében egy fűtött konténerházban lehet átöltözni és melegedni. A sípálya létrehozásában a Babos Síklub stratégiai partnere volt a Decathlon sportáruház, mely a síkölcsönző felszerelését is biztosítja. Az áruház és a sípálya között pedig egy kerékpárosok számára kialakított pumpapályát alakítottak ki, melyet szabadon használhatnak a bringások.

 

Hajrá, Csömör!