Drága, rajongásig szeretett Papa!

Órák óta csak némán ülök, meredten bámulok magam elé, de nem jönnek a szavak. Kavarognak a fejemben a gondolatok, az emlékképek és homályos tekintettel idézem fel magamban a közös évtizedeinket. Valami személyessel szeretnék búcsúzni Tőled, de semmi épkézláb ötlet nem jut az eszembe. Főleg nem olyan, amely méltó lenne Hozzád. Megannyi gyászhírt megfogalmaztam már, ez most azonban valami más, valami sokkal kínzóbb és fájdalmasabb. Ha itt lennél, biztosan mondanál valami biztatót, bátorítót, átcsoportosítanád a gyógyszereidet, hogy tölthess egy-egy pohár bort, megbeszélnénk a problémát és együtt megoldanánk, mint annyi mindent korábban.

Átkozottul hiányzol. Az eszem valahol sejtette, hogy a szívszorító búcsú pillanata eljön egyszer, de mindig olyan távolinak tűnt az a nap, a szívem pedig titokban hitt benne, hogy léteznek még csodák és Te valahogy mégis megoldod, megjavítod, összedrótozod amit kell és örökké velünk leszel. Még most is nehezen hihető, hogy nem egy rémálom szereplői vagyunk, és hiába várom, hogy huncut mosollyal a szád szélén besétálj az ajtón és leülj közénk. Sosem akartam elhinni, hogy eljön ez a pillanat, sosem gondoltam rá. Olyan nagy örömmel hoztunk végre haza abból a fránya kórházból, mert itthon szerettél volna lenni. Rád adtam a sapkámat és a sálamat, beleszippantottál a friss, jéghideg levegőbe és ott volt az arcodon az az utánozhatatlan mosoly, amelyet örökre a szívembe véstem. Hálásan fogtad meg a kezemet, mintha bármit is köszönnöd kellene. Az úton aztán meséltünk az elmúlt napok történéseiről, a kivágott fákról, a meghibásodott radiátorról, az ultrahangos vizsgálatok eredményeiről és számtalan fontos dologról, amelyről szerettük volna, ha tudsz. Mosolyogtál és végül csak annyit mondtál derűsen, higgadtan és végtelen nyugalommal a hangodban: Majd megoldjátok!

Drága Papa, fel kell még nőnünk a feladathoz, de Nélküled már nem lesz ugyanaz. Semmi sem lesz ugyanaz. Másoknak Te voltál az egyenes tartású, derűs, optimista, kivételes, örökifjú Winkler Jancsi, a daliás hazafi, a Gloria Victis egyik alapítója, korábbi kézilabdázó, az első csömöri csapat tagja, nekünk meg a világ legjobb Nagypapája, a mi drága, egyetlen Nagypapánk! Erős voltál, kitartó, kimagasló munkabírású, aki átélte és megharcolta az elmúlt évszázad borzalmait, de sosem tört meg és akinek mindig volt egy forradalmi ötlete. Egy újabb ötlet, amit kitaláltál és megvalósítottál. Itt hagytad ezt a házat és ezt a kertet, ahol minden négyzetcentiméter a Te kezed munkáját dicséri, minden a Te találmányod és elképzelésed: a pincétől a padlásig, a kertben a grillsütő, a gyűrű, a hintaágy, a sziklakert és a kedvenced, a szőlőlugas. Ott rengeteget tanultunk Tőled alázatról, becsületről, békéről, elfogadásról, hazaszeretetről, hozzáállásról, megbocsátásról, szerénységről, türelemről, udvariasságról. Olyan példát mutattál, amelyből rendkívül kevés van ebben a világban. Sosem korholtál, pedig lett volna rá okod. Olyan karakteres ember voltál, aki csak nagyon ritkán születik. Akkor, 1930. augusztus 25-én, a skót származású híres filmszínésszel, Sean Conneryvel egy napon. Ő tavaly hunyt el, nem sokkal a 90. születésnapja után... Te pedig még a halhatatlan James Bondot is túlélted!

Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy életed utolsó hónapjaiban Melletted lehettünk. Többet lehettünk együtt, mint előtte bármikor. Szívbemarkoló visszagondolni az emlékezetes utolsó születésnapodra a rengeteg szeretteddel, családtagoddal és barátoddal, a nagy nap alkalmából megvalósult kezdődobásra, a csodálatos karácsonyunkra, a sok játékkal megtöltött utolsó évbúcsúztató szilveszterre. Az elmúlt hónapokban sokat meséltél a szüleidről, a gyerekkorodról, a régmúltról, az átélt szörnyűségekről, a nyomdában töltött évekről, a csömöri alapítványi munkáról, a közelmúltról, a dolgos hétköznapokról és a felemelő ünnepekről, életed Szerelméről, a drága Mamáról és láthattuk a csillogó szemeiteket, ahogy egymásra nevettetek a Hercegnővel! Együtt ittátok a tejet, mondókáztatok, játszottatok az autókkal, lestétek az őzikéket és közben végig sugárzott Rólatok az őszinte boldogság!

Te, Papa, átkozottul hiányzol! Hiányzik az álmaid elemzése a reggelizőasztalnál, az egész család által jól ismert szóviccarzenálod, a bájos érzelgősséged, a jellegzetes köhintésed, a speciális salátaigényed és a magával ragadó kedvcsináló a mákos tésztáról. A közös borozás, meccsnézés, szőlőmetszés, meglangyosított üdítő, szüretelés, hólapátolás, a 90 esztendő alatt összegyűlt megszámlálhatatlan történeted vagy éppen az asztal körülülése és a hajnalig tartó kártyázás. Csodálatos élményeket adtál az évek alatt, felejthetetlenek a séták hazafelé a bölcsiből, a nyakadból való cseresznyézések, a közös telekjáratok, barkácsolások, labdázások, liánfonások, kerékcserék, betonozások, a gondosan összeírt tornaprogramok, pingpongozások és tervezgetések. Megható volt nézni, ahogy hosszasan bíbelődtél a féltve őrzött családfával, a különleges pénzgyűjteménnyel, a nyomtatott világtérképekkel, gyermeki örömmel lapozgattad az ismeretterjesztő könyveket és a rejtvényújságokat. Tanultál és tanítottál. Például, hogy értékelni kell a legapróbb dolgokat is. Mindig mindenkinek csak segítettél. A legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is hittél és segítettél, hiszen a mindened volt a család. Nem ismertél elveszett labdát. Földi utad utolsó pillanataiban is a férfi kézilabda-válogatott világbajnoki eredményeiről érdeklődtél. Apánk helyett apánk voltál, akitől több életre elegendő tanítást kaptunk. Klasszikus összetartó erő voltál, és olyan betölthetetlenül nagy űrt hagytál Magad után, amit lehetetlenség pótolni. Remélem tudod és érzed, hogy sokkal jobban szerettünk és ragaszkodtunk Hozzád, mint amit valaha is ki tudtunk volna fejezni. Ugye, tudod?

A ragyogóan sikerült nagy nyári születésnapi buli után megint Te voltál az, aki összehoztad a családot - határzárások, járattörlések ide vagy oda, a világ minden tájáról sikerült hazatérni és időben hazaérni. Úgy intézted, hogy együtt lehessünk földi utad legvégén a mérhetetlen szomorúságban, egy héttel később pedig együtt lehessünk egy új élet születésekor a földöntúli boldogságban is. Annyira vártad az újabb dédunokádat, készültél rá, hogy találkozzatok. Remélem, valahol félúton megöleled és hiszem, hogy kap Tőled valami különleges útravalót ehhez az olykor csodálatosan gyönyörű, máskor pedig kegyetlenül rideg földi léthez.

Biztos lehetsz benne, hogy rengeteget mesélünk majd a gyerekeknek Rólad, elmondjuk milyen fantasztikus dédnagypapájuk volt. Végtelenül büszkék lehetnek Rád és a tetteidre és nagyon igyekeznünk kell, hogy Te is az lehess ránk! Azt is ígérem, tavasszal elültetem azt a régóta vágyott ringlófát! Pontosan oda, ahova megbeszéltük.

Sokat dolgoztál, sokat harcoltál, most pihenj! Szorítsd Magadhoz odafent ismét a Mama kezét, mesélj Neki a dédunokákról, igyatok egy pohár finom bort, sétáljatok egy nagyot és barangoljátok be újra az álmok csodálatos szigetét, Caprit!

Mindent köszönünk! Örökké szeretünk és sosem feledünk!

Isten Veled, Papa!

ui: Jövő héten pedig szurkoljatok, rajzolunk egy újabb levelet a féltve őrzött családfára!