Menetrendszerűen elkedzte a szezont az asztalitenisz csapatunk is, ahogy azt várjuk, egyre javuló eredményekkel. Jöjjön most az első négy forduló beszámolója Dr. Arató Györgytől.
 
Maglódi Torna Club I. - Csömöri Pingpong SE 11:7
 
Kemény, jó meccs volt. Visszatért hozzánk Volly György és remekül játszva három pontot hozott, Demeter Miki két ponttal vette ki a részét az eredmény szépítésében.
 
Albertirsa - Csömöri Pingpong SE 12:6
 
Albertirsa győzelmét ígérte a papírforma, abban reménykedhettünk, hogy szorossá tesszük az eredményt. Ez csak részben sikerült, de a mindenféle munkahelyi elfoglaltságok miatt egyáltalán örültünk, hogy a csütörtöki napra kiírt meccsre ki tudtunk állni. A mérleg nyelve sajnos én voltam, mert némi influenzával küzdve az is csoda volt, hogy végig tudtam játszani a meccseket, de pontszerzésre esélyem sem volt.
 
Csömöri Pingpong SE - Gödöllői Egyetemi AC VIII. 17:1
 
Gödöllő elindította a 8. számú csapatát is a bajnokságban, újoncokról lévén szó, láthattuk, hogy mi hogyan játszottunk két évvel ezelőtt. Hát, nagyjából így, ahogy most az újonc gödöllői csapat, akik sportszerűen küzdöttek, de kétség nem férhetett a végkimenetelhez. A Nyilas, Demeter, Benkó és Volly formáció biztosan nyert.
 
Csömöri Pingpong SE - King-Pong SE II. 18:0
 
A papírforma mellettünk szólt, de nem teljesen ilyen arányban. Az ellenfél tartalékosan állt fel, nálunk a Nyilas, Demeter, Benkó és Arató összetételű csapat hozta a kötelezőt.
 
A következő meccs jövő hétvégén Nagykáta ellen lesz idegenben, szoros eredmény várható, a mérkőzés háromesélyes, a pillanatnyi forma fog dönteni.