Stílszerűen egy pezsgő eldurrantásával vette kezdetét a hagyományoknak megfelelő Évzáró futás Csömörön, amelyen rekordlétszámú nevező állt rajthoz. A kissé sáros pályán ideális időjárás várta a futókat, akik két távon is bizonyíthattak.

 

Többszáz nevező gyülekezett a Csömöri Sportcsarnokban vasárnap reggel a hagyományos Évzáró futásra várva. Volt, aki bolondos parókában, volt, aki kutyával, és olyan is akadt, aki komplett családdal érkezett az egyre népszerűbb sporteseményre. Az éjszakai csapadék nem tett jót a csömöri salaknak, így az atlétikai pálya helyett a Palotai út adott otthont a rajtprocedúrának, a befutó azonban változatlanul a focipálya mellett kapott helyet. A 17 kilométeres hosszútávú versenyt Csömör Nagyközség polgármestere, Fábri István indította útnak, mégpedig egy pezsgősdugó kilövésével, majd igyekezett a melegítéssel, hiszen maga is rajthoz állt a rövidebb, 4 kilométeres távon. Ezáltal az elrajtoltatás Válé Flóriánt, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjét illette meg, amely hasonlóképpen zajlott: durrant a pezsgő, útnak indultak a futók.

 

A hősiesen küzdők kipirult arccal és sárpöttyös háttal ragyogó időket futva érkeztek be a célba, hogy kis szusszanás után az eredményhirdetésen megtapsolhassák a leggyorsabbakat. Az élbolyban ott volt többek között Gajdos Tamás híradós is, aki időeredményének és rutinjának köszönhetően dobogóra állhatott. A nagy sikerre való tekintettel jövőre újra összetrombitáljuk az éjféli mulatság előtt a sport és a terepfutás szerelmeseit, hogy együtt búcsúztassuk az óévet. A részletes időeredmények ide kattintva olvashatóak!

 

Gratulálunk minden futónak és sportos 2018-as esztendőt kívánunk!