Diszkrét csend

HORTI GÁBOR BLOG - Dárdai távozását követően magam is beálltam a „ki ez a Storck, mit akar ez itt, ez nem a kazah válogatott” rosszindulatot vonyítók táborába.

 

Annak idején, amikor Dárdai Pált kinevezték szövetségi kapitánynak, akkora felhörrenés hallatszott a magyar labdarúgóedzői társadalomból, hogy szinte szétrepedt az MLSZ-székház forgóajtaja. Arcon köpést harsogtak a megszégyenített hazai trénerek. Állításuk szerint a vezetés pont semmibe vette az ő munkásságukat, avval, hogy egy nyeretlen kiscsikót nevezett meg, aki sem a korával, sem a tapasztalatával, sem az iskolázottságával nem érhet a hazai termék nyomába. Néhány meccs elteltével egy kicsit csitult az ordas üvöltés, amikor a Dárdai-féle rendezés után nem a szégyen, a csöndes sunnyogás, hanem az ébredés következett. A kemény meló eredménye! A karakánság, a minimálisan elvárható harcosság felütötte fejét a magyar nemzeti csapatban.

 

Dárdai távozását követően magam is beálltam a „ki ez a Storck, mit akar ez itt, ez nem a kazah válogatott” rosszindulatot vonyítók táborába. Pláne, akkor erősödött a kéretlen kórus, amikor a sorsdöntő, de legalábbis rengeteg jóval kecsegtető görög mérkőzésen a végére összeomlott a magyar válogatott. Amikor a győztesből bukottba fordult a meccs. Akkor aztán még előjöttek azok a hangtulajdonosok is, akik a bús magyar kórus tagjai, örökösen visszatérő rigmusaikkal, hogy aszondja: „mondtam én, hogy semmire sem megy ez a koma, sose jutunk ki…”

 

Hirtelen a kórus és a rosszindulat léket kapott, amikor Oslóban odavert a kis vörös a halszagú norvégnak. A Kleinheisler László. Akiről saját klubvezetője is úgy tudta, hogy már nincs a látókörében, főként nem a csapat kezdő tizenegyében. Sehol nincs. Sem első, sem másod, sem harmadosztályban. „Csak” a válogatottban. Ahol megjelenésével megint kitört a pánikfrász! Ez a német honnan vette ezt a kisgyereket! Majd a 90 perc elteltével az őrjöngő kérdés átfordult csudálkozóba. Tényleg, hogyan vette észre a semmiben kóválygó játékost, aki nem hordott csokiskarika betétes alsónadrágot a válogatott hidegrázós meccsén? Odaverte a labdát ahová kell és odaverte a benne nem bízókat, ahová kell.  Meg a Szalai-affér. Volt mersze beállítani az éppen semmit nem mutató tehetős támadót, majd belátta, hogy a csatárral csak sűrűbben voltak Norvégiában, de nem többen. Így aztán lekapta a hazai meccsre, jött helyette Priskin Tamás és a lepecsételt részvételi jegy.

 

Ilyet még a sokat tapasztalt magyar edzői társadalom sem látott. Hogy egyszer csak a magyar válogatott kijusson egy nagy tornára. De nem ám az Ibusszal!!! Most pedig edzősporttársak kéretik diszkrét csendben maradni.

 

HORTI GÁBOR