Továbbra is számít a csömöri Horti Boglárkára Markó Edina szövetségi kapitány a magyar női fociválogatott keretében. A lányokra két nehéz Eb-selejtező vár, előbb Szlovákiába utaznak, majd Szombathelyen fogadják Lettország csapatát.

 

Az együttes előbb idegenben, Szlovákiában lép pályára az Eb-sorozatban, november 8-án, majd Lettország következik a Haladás Sportkomplexumban, november 12-én. Az előző keretben is helyet kapott, nem is okozott csalódást, így a folytatásban is számít a csömöri Horti Boglárkára a kapitány.

 

- Egy kőkemény szlovákiai meccs után fogunk pályára lépni a lettek ellen - tekintett előre Markó Edina szövetségi kapitány. - Itt már nincs könnyű ellenfél, de az biztos, hogy a két legnehezebb rivális, Izland és Svédország ellen kezdtünk. Reálisan kell látni a helyzetet és a negyedik helyezésünket a csoportban. A következő találkozókon már pontokat szeretnénk gyűjteni. Reméljük, hogy sokan kilátogatnak a szombathelyi mérkőzésre, hiszen a Haladás-Viktória FC az egyetlen vidéki, ráadásul kétszeres magyar bajnok csapat.

 

A magyar felnőtt női labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok:
Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
védők:
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
középpályások:
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)
Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)
Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)
támadók:
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Németh Loretta (MTK Hungária FC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Vágó Fanni (Ferencvárosi TC)
Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)

 

Sok sikert, lányok!