A futsal NB II felsőházi rájátszásában a listavezető RFC Csömör az UFC Gyömrő otthonában lép pályára hétfő este. A sereghajtó otthonában mondhatni, hogy kötelező a győzelem, de tudjuk jól, hogy mindig ezek a mérkőzések a legnehezebbek.

 

Négy mérkőzés választja el a bajnoki címtől futsalosainkat, akik először lépnek pályára listavezetőként az NB II-es bajnokságban. Az UFC Gyömrő otthonában annak ellenére nem lesz könnyű dolgunk, hogy ellenfelünk sereghajtó a legjobbak között a felsőházban, mert azt tudjuk, hogy a kötelező három pontok mindig a legnehezebben megszerezhetőek. Az alapszakaszban elején már nyertünk három pontot Gyömrőn, sőt, azóta kétszer vertük a "szomszédokat" hazai pályán is, így hétfő este most teljessé tehetjük a sormintát.

 

A legutóbbi meccsekre topformába kerülő, a rangadókat sorban nyerő futsalcsapatunk természetesen győzelemre készül idegenben, hiszen a bajnoki aranyálmok további dédelgetéséhez mindenképpen nyernünk kell. A sorsunk a saját kezünkben van, és nem hagyjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból!

 

FUTSAL, NB II, KÖZÉP-KELETI CSOPORT, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
UFC Gyömrő – RFC Csömör
2017. április 24. hétfő, 20.30
Gyömrő

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!