Hatalmas küzdelemben, egy hajrában kapott góllal veszítette el az NB II döntőjének visszavágóját futsalcsapatunk a BME-BT FC otthonában. Az élvonalba jutás reménye azonban továbbra is él, az NB I 9. helyért vívott helyosztója után kapunk ellenfelet!

 

A hazai pályán játszott döntetlen után úgy készülhettek futsalosaink a BME-BT FC otthonába, hogy tulajdonképpen minden kezdődik elölről, azaz idegenben kell kivívnunk a jogot az élvonalba jutásra. Szurkolóink már a kezdés előtt fantasztikus hangulatot teremtettek, de a hazaiak is kitettek magukért, így táblás teltház várta a két gárdát. A trianoni békediktátum évfordulóján a Csömör Ultras a Himnusszal kezdett, majd jöhetett a meccs!

 

A mérkőzés 9. percében egy félpályánál elveszített labda után Józsa Tamás futott vissza az ellenféllel, aki a földre került, majd a játékvezető a csömöri válogatott játékosnak felmutatta a piros lapot. A folytatásban emberhátrányban kellett védekeznünk, ami egy darabig működött, de a 11. percben egy hét méterről eleresztett lövés utat talált a lábak között a kapuba. Megszerezték a vezetést az egyetemisták. Hamar gyűltek a szabálytalanságok a hazaiaknál, így a 17. percben Jenei-kapitány 10 méterről büntetőből egyenlíthetett, pontosan úgy mehettek tehát szünetre a csapatok, hogy beállították a múlt heti végeredményt.

 

A fordulás után mindkét csapat minimalizálni akarta a hibák számát, kapufáig eljutottak itt is és ott is, de gólt nem láthatott a publikum. Egészen a 39. percig, amikor már úgy tűnt, hogy nem lesz döntő találat, a hazaiaknak egy elveszített csömöri kidobás után sikerült kigurigázniuk a rendezetlen védelmünket, megtalálták az üresen maradt embert, aki begyalogolhatott a labdával a kapuba. Hiába álltunk át a végén a vészkapus játékra, nem sikerült az újbóli egyenlítés, így a végső dudaszó után összetörten ültek a srácok a padon. Ez a lehetőség elúszott, de maradt még esélyünk az élvonalba jutásra, csütörtökön kiderül, hogy az FTC Futsal-Fisher Klíma, vagy a Bőny-Szavill Consulting együttese lesz az ellenfelünk az osztályozón!

 

FUTSAL, NB II, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BME-BT FC – RFC Csömör 2–1 (1–1)
2018. június 4. hétfő, 19.45
MAFC Sportcsarnok
Gólszerzők: Fritz (11.), Szigeti (39.) ill. Jenei (17.)
Összesítésben: 3–2 a BME-BT FC javára.

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!