A listavezető MVFC-Berettyóújfalu látogatott Csömörre a futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti, 17. fordulójában. A vendégek komoly fölényben játszottak, technikás játékosaik révén állandó veszélyt jelentettek a kapunkra és megérdemelten nyertek.

 

Az NB I alapszakaszának utolsó hazai meccsére úgy készülhettünk, hogy Fischer, Maruzsi és Nehéz is "kipontozódott", így a srácok egyaránt kihagyni kényszerültek a találkozót, bemutatkozhatott viszont a télen szerződtetett egyik igazolásunk, Apatini Márk, aki a Ferencvárosból érkezett Csömörre. A vendég berettyóújfaluiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, korán vezetéshez is jutottak és technikás játékosaik, illetve szemre is látványos támadójátékuk által folyamatos veszélyt jelentettek Varsányi-kapitány kapujára.

 

A fordulás és az ötödik kapott gól után összejött a szépítés, összességében azonban teljesen megérdemelt különbséggel győzött a BL-résztvevő MVFC-Berettyóújfalu és az utolsó fordulótól függetlenül megnyerte az alapszakaszt. A zárómeccs a BME-BT FC ellen következik számunkra (ellenük szereztük meg szezonbeli eddigi egyetlen sikerünket), előtte azonban vár még ránk a Magyar Kupa negyeddöntőjének idegenbeli visszavágója.

 

FUTSAL, NB I, 17. FORDULÓ
RFC Csömör – MVFC-Berettyóújfalu 1–6 (0–3)
2019. január 25. péntek, 18.45
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Varsányi B. (31.) ill. Rábl (4.), Sanchez (9.), Szabó P. (12., 31.), Gál (29.), Harmati (38.)

 

KÖVETKEZIK:
FUTSAL, MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Dunaferr DUE Dutrade FC – RFC Csömör
2019. február 6. szerda, 19.00
Dunaújváros

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!