Futsalcsapatunk újabb hosszabbításos csatát vívott idegenben az NB I 5. helyéért, de ezúttal a nyírgyulajiak győztek, így lezárták a két nyert meccsig tartó párharcot. A Tigrisek számára véget ért az élvonalbeli szezon, újonc együttesünk a 6. helyen zárt!

 

Furcsa játékot űzött a sors futsalcsapatunkkal, hiszen hiába nyertek a Tigrisek két meccset is a párharc során a pályán (az első találkozón elért sikert elvették óvás miatt), vissza kellett térniük a Nyírgyulaj KSE otthonába, hogy egy harmadik, mindent eldöntő meccsen találjon gazdára az élvonal 5. helye. Az első félidő derekán előbb gólhátrányba kerültünk, majd egy kiállítás miatt Füzyt is elveszítettük, egy percre rá pedig újabb gólt kaptunk. Szerencsére sikerült rendezni a sorokat, Fischer még a szünet előtt szépített.

 

A második játékrészt a csömöri gárda nyerte meg egy góllal, így egy héten belül a második nyírbátori mérkőzésünk torkollott hosszabbításba. Az egyetlen, az ötödik helyről döntő találatot a hazaiak szerezték a ráadásban, újonccsapatként tehát a bravúros hatodik helyen zártuk az idei szezont az élvonalban.

 

FUTSAL, NB I, 5. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Nyírgyulaj KSE – RFC Csömör 4–3 (2–1) - hosszabbítás után
2019. június 6. csütörtök, 18.00
Nyírbátor
Gólszerzők: Siska (8., 48.) Vlasovics (10.), Nagy (31.) ill. Fischer (19.), Józsa (26.), Érsek (32.)

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!