Elkezdte a közvetlen felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőre a Turzó József vezette férfi futsalválogatott, amelynek célja egyértelmű: megszerezni a csoportgyőzelmet Litvániában! Ismét a keret tagja az RFC Csömör játékosa, Horváth Norbert.

 

Az UEFA néhány évvel ezelőtt változtatott a férfi futsal Európa-bajnokságok lebonyolításán, 2022-ben Hollandiában rendezik meg az első olyan Eb-t, amely négy évvel követi az előzőt, és már egy teljesen megújult formátumú selejtezőn kell kijutnia rá a 16 résztvevő csapatnak. A magyar válogatott a selejtező első fázisában lép be a sorozatba, jövő szerdától szombatig a litvániai Kaunas mellett található Jonavában játssza le mérkőzéseit csoportjában. A mieink első ellenfele az északír csapat lesz (szerda, 15.00), majd csütörtökön 15 órakor a törökök, végül pedig szombat este, magyar idő szerint 19 órakor a házigazda litvánok várnak Turzó József játékosaira. A csoport első helyezettjének idén már nem lesz újabb tétmérkőzése, hanem automatikusan tagja lesz a jövő évi csoportkörnek, míg a második és a harmadik helyezett tavasszal pótselejtezők után juthat el ugyanoda.

 

Turzó József az edzőtáborozás első edzését követően az mlsz.hu-nak elmondta: a mieink célja az első hely megszerzése, és az előzetes erőviszonyok alapján erre meglesz az esélye Litvániában, még akkor is, ha egyik rivális ellen sem várható könnyű mérkőzés.

 

– A sorsolás után azt mondtam, hogy csakis a csoport megnyerése lehet a célunk, és ez a véleményem azóta nem változott, a világranglista alapján is esélyesként utazunk Litvániába. Ennek megvannak a nehézségei is, hiszen tudnunk kell dominálni a mérkőzéseken, és támadni mindig nehezebb, mint egy stabil védekezést összerakni – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Ellenfeleink közül az északírek nemrég indították el futsalválogatottjukat, ők nyomás és tét nélkül játszhatnak ezen a tornán, amiből talán előnyt is tudnak kovácsolni. Akitől leginkább tartanunk kell, az a török válogatott, velük az elmúlt években felnőtt szinten és utánpótlásban is találkoztunk. Jó futballisták alkotják a keretüket, akik bár a futsal taktikai részében talán nem annyira erősek, de remek mentalitásukkal ezt ellensúlyozni tudják, ők nagyon veszélyesek lehetnek ránk. A litvánok rendezik a novemberi világbajnokságot, amelynek résztvevői is lesznek, és ezt a tornát a vb előtti főpróbának tekintik, hazai pályán ők is megnehezíthetik bárki dolgát. Nem lesz könnyű dolgunk, de a célunk egyértelműen az első hely megszerzése. Ami a saját csapatunkat illeti, a csütörtökön elkezdődött edzőtáborozás elejétől azt érzem, hogy mindenki nagy lehetőségnek tartja az előttünk álló mérkőzéseket, és mindent megtesz a jó szereplés érdekében. A hozzáállást tekintve pozitívak a benyomásaim, mindenki nagyon várja tétmérkőzéseket, és szeretne bizonyítani a rosszul sikerült őszi vb-selejtezők után.

 

A magyar válogatott vasárnap délelőtt utazik el kaunasi szálláshelyére, ahol hétfőn és kedden egy-egy edzéssel készül a szerdai rajtra. Az RFC Csömör együttesét ezúttal Horváth Norbert képviseli.

 

A magyar futsalválogatott kerete:
kapusok:
Alasztics Marcell (Haladás VSE)
Sásdi Bálint (Haladás VSE)
mezőnyjátékosok:
Dávid Richárd (Haladás VSE)
Dróth Zoltán (Haladás VSE)
Hajmási Milán (Haladás VSE)
Horváth Norbert (RFC Csömör)
Komáromi Péter (FC Veszprém)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Pál Patrik (Dunaferr DUE Dutrade FC)
Rábl János (AG Latina)
Siska Gergely (Nyírgyulaj KSE)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Tatai József (FC Veszprém)
Vas Ádám (Haladás VSE)

 

Sok sikert, srácok!