Futsal

Nagyszerű hangulatban zajlott idén is az RFC Csömör hagyományos karácsonyi családi napja a Csömöri Sportcsarnokban, ahol nem maradhatott el a számos futsalrangadó mellett az ajándékozás sem, így minden gyereknek fülig ért a szája!

Nyolcadik együttesként az RFC Csömör is bejutott a Futsal Magyar Kupa negyeddöntőjébe, így elkészülhetett a sorsolás, amelyen a Tigrisek a Dunaferr DUE Dutrade FC csapatát kapták. A negyeddöntőben a továbbjutás két mérkőzésen dől el.

Mindenképpen meglepő fordulatként érte a csömöri sportéletet, hogy Takó Csaba, a Rubola FC Csömör szakmai vezetője, és felnőtt csapatának edzője lemondott utóbbi posztjáról. Csaba először a Futsal-Hungarynak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, azonban természetesen mi is készülünk egy interjúval.

A két nagy múltú csapat helyezéstől függetlenül éles meccseket szokott játszani, és ez most sem volt máshogy. Ráadásul most igen nagy volt a találkozó tétje, hiszen olyan szoros az alsóház, hogy minden pontnak nagy jelentősége van.

Szoros és változatos, gólokkal teli mérkőzésen veszített a Rubeola FC Csömör Veszprémben. Ezzel lezárult az alapszakasz, a felsőházba jutás pedig úgy tűnik, hogy ismét nem sikerült. Hogyan tovább?

A női NB II-s futsalbajnokságban listavezető csapatunk óriási bravúrrt vitt véghez a hétvégén miután idegenben 8-5-re győzte le a tabellán közvetlen mögötte álló Gyulát.

"A futsal NB I egyetlen mai mérkőzésén az Aramis 8–5-re győzött a Csömör otthonában. A vendégek klasszisa, Roni egymaga három góllal vette ki a részét a sikerből." - írja a Nemzeti Sport Online

A téli szünetben nagy erőket mozgósított keretének megerősítése érdekében a MAFC BME gárdája, így egy abszolút háromesélyes mérkőzés várt ránk az egyetemisták otthonában. Jól kezdtünk, az első 5 percben, szinte csak nekünk volt helyzetünk, amelyekből Hosszú Ádám kettőt gólra is váltott, így hamar megnyugtató előnyt szereztünk. Ez a nyugalom azonban hamar elillant, ugyanis 3 óriási egyéni hibát kihasználva két perc alatt fordítottak a hazaiak.

Oldalak