A dohai World Masters judoverseny zárónapján lépett tatamira a csömöri Tóth Krisztián, aki egy győzelemmel és egy vereséggel helyezetlenül zárta a viadalt, de értékes pontokat gyűjtött, ami az olimpia előtt különös jelentőséggel bír.

 

A dohai World Masters férfi 90 kilós súlycsoportjában az MTK Budapest csömöri világbajnoki ezüstérmese, Tóth Krisztián képviselte a magyar színeket, s annak rendje és módja szerint le is győzte első összecsapásán a szlovák Zilkát. Krisztán a következő kanyarban az elmúlt időszakban remeklő, a tavalyi düsseldorfi Grand Slam-tornán aranyérmes üzbég Bobonovval találkozott. Kettejük két korábbi meccsén a magyar judós győzelmét hirdették ki, ezúttal azonban Bobonov fogott ki jobb napot, s jutott tovább a legjobb nyolc közé.

 

Tóth Krisztián dohai szereplésével gyarapítani tudta pontjai számát, de az olimpiai rangsorban várhatóan három helyet is hátrébb csúszik, a kilencedik helyre – ez már nem járna Tokióban kiemeléssel. Szerencsére az olimpiai kvalifikációs sorozatban még sok lehetőség lesz javítani, visszaszerezni a kiemelt pozíciót - írta a judoinfo szakportál.

 

Krisztián a honlapunknak adott interjújában mesélt a legutóbbi éve mellett az idei terveiről és a Csömörre költözésük okairól is!

 

World Masters 2021, Doha
csömöri eredmények
90 kg, férfi
1. forduló: Tóth Krisztián–Peter Zilka (szlovák) 7–0
2. forduló: Tóth Krisztián–Davlat Bobonov (üzbég) 0–7.