Több mint hetven felsőoktatásban tanuló fiatal, köztük az idén kajak-kenu sportágban világbajnoki aranyérmet szerző csömöri Balaska Márk és párja, Birkás Balázs is kiérdemelte az Év egyetemi sportolója elismerést. Gratulálunk a kitüntető címhez!

 

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki díjátadóján az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóinak járó érmeket azok vehették át, akik 2017-ben a wroclawi Világjátékokon és felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek, a nyári Universiadéról és a samsuni Siketlimpiáról éremmel tértek haza, illetve az Európai Egyetemek Bajnokságán az első három hely valamelyikén végeztek. A csömöri Balaska Márk (képünkön jobbra) és párja, Birkás Balázs a nyári racicei világbajnokságon szerzett aranyérmével érdemelte ki az elismerést. IDE KATTINTVA OLVASHATÓ MINDEN KITÜNTETETT NEVE!

 

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az ünnepeltek nemcsak a sportban sikeresek, hanem olyan fiatalok, akik a felsőoktatásban is élen járnak, így mindamellett, hogy nap mint nap edzik fizikumukat, fontosnak tartják, hogy a szellemükkel is ugyanezt tegyék.

 

- Nagy öröm számomra, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a díjazottak száma - jelentette ki az államtitkár. - Mindez azt is jelenti, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, hogy nem kell az egyetemi tanulmányait háttérbe szorítania akkor, ha élsportoló. És igaz ez fordítva is: szerencsére sokan vélik úgy, hogy az egyetemi tanulmányok megkezdésével nem kell felhagyniuk az élsporttal.

 

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója gratulált a MEFS-nek ahhoz, hogy nemcsak az élsportolókról, hanem szabadidejükben sportoló egyetemistákról, sőt a fogyatékkal élő hallgatók sportolásáról is igyekszik gondoskodni. Egyúttal megerősítette, hogy a MOB a Kettős életút programon keresztül továbbra is támogatni kívánja, hogy az élsportolók versenyzésük mellett felsőfokú tanulmányokat is folytassanak.

 

Gratulálunk minden díjazottnak!