A bivalyerős mezőnyben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a címvédő Balaska Márk-Birkás Balázs páros a kajakkettesek 200 méteres számában a belgrádi kajak-kenu Eb zárónapján. A magyar válogatott ezúttal is az éremtáblázat élén zárt.

 

Szombaton bemutatkozott a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon a csömöri Balaska Márk (a képen balra), aki Birkás Balázzsal együtt címvédőként szerepelhetett K2 200 méteren. Ennek megfelelően magabiztos teljesítménnyel az előfutamból egyből a vasárnapi döntőbe jutottak a srácok! Vasárnap délután 14.16 perckor szurkolhattunk nekik az Európa-bajnokság fináléjában - a döntőket élőben közvetítette az M4Sport csatorna!

 

A finálé rendkívül erős mezőnyében jól rajtolt a duó, de a spanyolok és a házigazda szerbek nagyon erős egysége irdatlan tempót diktált a sprint során, így a fiúknak ezúttal be kellett érniük a harmadik hellyel. Annak tudatában, hogy egészen múlt hétig az 500 négyesre készült a két versenyző és nem tudtak erre a számra fókuszálni, nagyszerű ez az eredmény! A magyar válogatott az Európa-bajnokság éremtáblázatának élén zárt 6 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal!

 

Felnőtt kajak-kenu Európa-bajnokság, Belgrád - Szerbia
Balaska Márk-Birkás Balázs páros eredményei:

előfutam, K2 férfi 200m
1. Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (Szerbia) 32.052 mp
2. Balaska Márk, Birkás Balázs (Magyarország) 32.412 mp
3. Riccardo Spotti, Edoardo Chierini (Olaszország) 32.832 mp
döntő, K2 férfi 200m
1. Saul Craviotto, Cristian Toro (Spanyolország) 31.250 mp
2. Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (Szerbia) 31.388 mp
3. Balaska Márk, Birkás Balázs (Magyarország) 31.600 mp

 

Hajrá, magyarok!