Ahogy azt már korábban megírtuk, a CsömörSport Karate szakosztálya a közelmúltban csatlakozott a Magyar Karate Szakszövetség tagjainak sorába. Az örömteli hír apropóján a sportág csömöri szakmai vezetőjével, Torontáli Róberttel beszélgettünk.

 

Beszámoltunk már a hírről, miszerint a CsömörSport Karate szakosztályát a Magyar Karate Szakszövetség felvette a tagjainak a sorába. A sportág csömöri szakmai vezetője, Torontáli Róbert érthetően feldobódott és lelkes a rengeteg előkészítéssel és felelősséggel járó elismerés után.

 

- Hogy zajlott a procedúra? Avass be, kérlek a sikeres döntés hátterébe!
- Beadtuk a csatlakozási kérelmünket a szövetségnek, majd megjelentem az elnökségi ülésen, természetesen öltönyben, ahogy azt illik - mesélte Torontáli Róbert (képünkön balra). - Bemutattam a Csömörön folyó karateéletet, ez is szükséges volt a pozitív elbíráláshoz. Arról is szó esett, hogy mennyire támogató itt a helyi közeg, illetve milyenek a fejlődési lehetőségek. Ezután a meghallgatás után pedig döntött a szövetség, szerencsére a nekünk tetsző módon.

 

- Adódik a kérdés: milyenek a fejlődési lehetőségek?
- Ha jobban belegondolunk, egészen zseniális a csömöri sportélet. Szinte minden gyerek sportol valamit a településen, hiszen közel 500 gyerek él a faluban és ennyien is sportolnak rendszeresen, igazoltan a különböző sportágakban, ez pedig nagyszerű kiindulási alapnak. A mozgásra való szándék megvan a fiatalokban. Nem kell feltétlenül a karatét választani, mindenki olyat csináljon, amit szenvedélyesen szeret űzni.

 

- Milyen terveitek vannak az őszre?
- Rengeteg elképzelésünk van, edzőtáborokat szervezünk, bővítjük a taglétszámunkat és szeretnénk továbbra is alázatos és tisztelettudó embereket nevelni. Mindenekelőtt pedig készülünk az októberi szombathelyi versenyünkre!