Az olimpia az álma!

Magasra tette a lécet a szezon előtt a Cube-Csömör válogatott bringása, Valter Attila, aki idén a rangos hegyi és országúti versenyeken is egyértelműen győzelmekben gondolkodik. Interjúnkban az idei és a távolabbi célok is szóba kerültek.

 

- Mennyire vagy elégedett a legutóbbi Világkupán, a csehországi Nove Mesto na Moravéban elért eredményeddel?
- Örülök, hogy végre ismét jól ment a versenyzés - kezdte értékelését a Cube-Csömör szép reményű tehetsége, Valter Attila. - Egy héttel korábban, Albstadtban a 72. helyem ellenére is azt éreztem, hogy kezdek visszarázódni a mountainbike világába, ezúttal pedig szerencsére ez az érzés eredménnyel is párosult. Talán mondhatom, hogy akaratlanul is sikerült csúcsformát időzítenem erre a versenyre. Élveztem a futamot, a hangulatot és már szükség is volt erre a sikerre az elmúlt hetek, hónapok eseményei után.

 

- Nem úgy sikerült a szezon eleje, ahogy eltervezted?
- Még a felkészülés alatt indult ez a széria. Két hosszabb edzőtáborban is jártunk országúti csapatommal, a Pannon Cycling Teammel: először Szicíliában gyulladt be a térdem egy kisebb ütés hatására, ki is kellett hagynom egy hetet, majd Spanyolországban kaptunk el többen is egy komolyabb influenzát. Ott is kénytelenek voltunk kúrálni magunkat. Szerencsére ezek után a Tenerifén töltött időszak már szinte tökéletesen sikerült, szuperül mentek az edzések, le tudtam fektetni a szezon alapjait.

 

- Milyen célokat tűztél ki magad elé idénre?
- Magasra tettem a lécet. Nemcsak a mountainbike-os Világkupákon szeretnék kiemelkedően szerepelni, de a rangos országúti versenyeken is. Csehországban egy hegyi körpályán rendezik meg az országúti Európa-bajnokságot, ez előnyt jelenthet a sík terepen jobban teljesítő riválisaimmal szemben, illetve az innsbrucki világbajnokság is kiemelt figyelmet kap a terveimben. Remélem sikerül szervezni egy magaslati edzőtábort is, hogy a svájci hegyibringás világbajnokságra is megfelelően felkészülhessünk. De mindenekelőtt a júniusban kezdődő olimpiai kvótafutó sorozatban van szükségünk a minél több pont megszerzésére - többek között a rangos csömöri C1-es versenyen is megcéloztam a dobogó tetejét.

 

- Tavaly kiderült, hogy Parti András sem legyőzhetetlen...
- Szeretném felvenni a kesztyűt a srácokkal, Andrissal és Marcival (Parti András és Dina Márton - a szerk.). Én vagyok a legfiatalabb közülük, az idő nekem dolgozik és szeretném már idén bebizonyítani, hogy mennyit fejlődtem, mennyivel közelebb vagyok hozzájuk. Tavaly Marcival jól kezdtünk, de Andris végül el tudott menni mellettem a hajrában. Nagyon sok függ attól, hogy ki milyen lábbal kel fel aznap, de rengeteg további apróság is befolyásolja a végeredményt. Bízom benne, hogy ezúttal nekem jön ki jól a lépés.

 

- Hogy ízlik az idei felállás: országúti klubod a Pannon Cycling Team és a Cube-Csömör közötti kooperáció?
- Egyelőre azt mondhatom, mindenki elégedett az együttműködéssel, remélem így is marad. Profi csapatokról beszélünk, stabil háttérrel, rendszeresen megkapjuk az edzéstervet, édesapámmal is egyeztetek (Valter Tibor, Cube-Csömör csapatvezető - a szerk.) és a következő versenynek megfelelően adagoljuk a terhelést. Néha intenzívebb egy-egy időszak, máskor több a pihenő. Kitartóan edzek, elvégzem a szükséges munkát és bízom magamban, illetve az edzőimben. Úgy gondolom, ahhoz képest, hogy elsőéves a Pannon Cycling Team, azaz új klubról beszélünk, meglehetősen jól állunk.

 

- A kvótafutásban nagy szerep hárulhat rátok. Inspiráló ez a teher?
- Mindenképp. Ráadásul fiatalként duzzadok az erőtől. Életkorban lemaradásban vagyok, idővel azonban ez a különbség eltűnik és a 2020-as tokiói olimpia idején ideális korban leszek. Már a hétvégi bosnyák viadalra is úgy készültem, hogy mindenképpen nyerni akarok. Rangos mezőnyre számítottam, de nem voltak annyian, mint a korábbi versenyeken, ez pedig segített a fontos pontok begyűjtésében. Az olimpia az álmom, ezért pedig rengeteget kell dolgozni!