Ötből négy: arany!

Várgesztesen rendezték az idei XCO Magyar Kupa 3. fordulóját, ahol a sorozat korábbi állomásaihoz hasonlóan ezúttal is kitettek magukért a csömöri bringások: öten végeztek a dobogón, közülük pedig négyen is annak legfelső fokán!

 

A várgesztesi verseny (MK 3. forduló) minden bizonnyal az egyik legkedvesebb kupafutam helyszíne a résztvevőknek (MK 1. forduló, MK 2. forduló), hiszen a Vértes szívében lévő park legnagyobb előnye, hogy a résztvevők a futamok után ingyenesen használhatják a Villapark aquapark részlegét, mely igazán üdítővé tette számukra ezt az egyébként tikkasztó napot. A kupafutam napi programját egy ingyenes eleminátor verseny is színesítette, melyet a Superior klub rendezett meg, az általuk kreált sorozatból már megismert jó minőségű mobil akadályokkal. A Cube-Csömör versenyzői közül a piciktől a masterekig tizenhárman álltak rajthoz, ez a szám pedig szerencsét hozott, hiszen öten is a dobogón végeztek, négyen pedig egyenesen aranyéremmel a nyakban térhettek haza. Ifjúsági olimpikonunk, Fördős Kata Barbara a női U19-es, Takács Zoltán a férfi U19-es, Burgermeister Balázs a Master1-es, míg Buruczki Szilárd az elit kategóriát nyerte meg!

 

Vértes XCO 2018, Várgesztes
csömöri eredmények
U9, fiú
5. Burgermeister Olivér 8:37 mp
8. Burgermeister Bence 12:56 mp
U15, fiú
11. Wendler Márk 34:55 mp
U15, lány
4. Busa Emma 35:40 mp
U17, férfi
DNS Borbély Tamás -4 kör
U19, nő
1. Fördős Kata Barbara 47:49 mp
U19, férfi
1. Takács Zoltán 1:07:54 mp
2. Takács Máté 1:08:01 mp
Master1, férfi
1. Burgermeister Balázs 51:03 mp
9. Fibecz Zsolt 1:05:04 mp
Master2, férfi
9. Németh Zoltán 0:54:20 mp (-1 kör)
elit, férfi
1. Buruczki Szilárd 1:27:46 mp
DNF Fördős Gergő Jenő -6 kör

 

Gratulálunk az eredményekhez!