A Tour de Hongrie sikere után a 2.1-es Szlovák Körversenyen szerepelt a csömöri tehetségekkel felálló Pannon Cycling Team, amelyben Valter Attila ezúttal is extrát nyújtott, a második napon a harmadik helyen ért célba a bombaerős mezőnyben!

 

Két WorldTour és öt pro-kontinentális csapattal egyetemben szeptember 12. és 16. között a 2.1-es besorolású Szlovák Körversenyen szerepel a csömöri sikeremberekkel felálló Pannon Cycling Team (Dina Dániel, Dina Márton, Holló Botond, Simon Péter, Szabó Miklós, Szatmáry András és Valter Attila) csapata. A poprádi prológon 10 másodperc körüli hátrányt szedtek össze a magyarok, a második napon azonban fantasztikusat mentek: a karaván a Csorba-tó felé vette az irányt, a 164,4 kilométeres penzum ráadásul hét kategorizált emelkedőt is tartogatott hegyi befutóval. A rajtot követően szinte azonnal kialakult a nap szökése, melybe Dina Dániel is beverekedte magát. Később visszatért a főmezőnyhöz és Valter Attila irányította magára a figyelmet, aki hatalmasat harcolva a harmadik helyen ért célba, maga mögé utasítva számos komoly ellenfelét. Teljesítményével három UCI Europe Tour pontot is gyűjtött, illetve felölthette a legjobb fiatalnak járó fehér trikót. A Rózsahegy és Máriatölgyes közötti szakaszon Dina Márton végzett a legelőkelőbb helyen a csömöriek közül (10 másodperc hátrányt szedett össze), Szatmáry András és Valter Attila kéz a kézben értek célba, mindketten fél percet kaptak, ezzel Attila visszacsúszott a harmadik helyre a fiatalok versenyében. Az utolsó előtti szakaszon 103 kerékpáros is a győztessel azonos idővel zárt, így az összetett állása tulajdonképpen nem változott. A Nyitra ás Galánta közötti utolsó szakaszon megint Valter Attila végzett legelőrébb, a 13. helyen futott be, ezzel a fiatalok között a harmadik lett, míg az összetettben a 14. pozícióban zárt.

 

62. Tour de Slovakia 2018
nemzetközi országúti 2.1 kerékpárverseny
a csömöriek eredményei:
szeptember 12., szerda: prológ, egyéni időfutam, Poprád (1,6 km).
67. Valter Attila 0:02:12 mp +0:10 hátrány
76. Dina Márton 0:02:13 mp +0:11 mp h.
92. Dina Dániel 0:02:14 mp +0:12 mp h.
110. Szatmáry András 0:02:16 mp +0:14 mp h.
szeptember 13., csütörtök: 1. szakasz, Poprád–Csorba-tó (164,4 km).
3. Valter Attila 4:14:40 mp a győztessel azonos idő
26. Dina Márton 4:15:28 mp +0:28 mp h.
44. Szatmáry András 4:19:37 mp +4:57 mp h.
132. Dina Dániel 4:29:57 mp +15:17 mp h.
szeptember 14., péntek: 2. szakasz, Rózsahegy–Máriatölgyes (191,7 km).
43. Dina Márton 4:32:42 mp +0:10 mp h.
57. Szatmáry András 4:33:02 mp +0:30 mp h.
58. Valter Attila 4:33:02 mp +0:30 h.
133. Dina Dániel 4:46:46 mp +14:14 mp h.
szeptember 15., szombat: 3. szakasz, Máriatölgyes–Nyitra (180,6 km).
26. Valter Attila 4:22:11 mp a győztessel azonos idő
43. Dina Márton 4:22:11 mp a győztessel azonos idő
66. Szatmáry András 4:22:11 mp a győztessel azonos idő
80. Dina Dániel 4:22:11 mp a győztessel azonos idő
szeptember 16., vasárnap: 4. szakasz, Nyitra–Galánta (157,2 km).
13. Valter Attila 3:21:53 mp a győztessel azonos idő
37. Dina Márton 3:21:53 mp a győztessel azonos idő
46. Szatmáry András 3:21:59 mp +0:06 mp h.
105. Dina Dániel 3:22:21 mp +0:28 mp h.
összetettben:
14. Valter Attila 16:33:54 mp
24. Dina Márton 16:34:27 mp
45. Szatmáry András 16:39:05 mp
118. Dina Dániel 17:03:29 mp

 

Gratulálunk, srácok!