Centimétereken múlt férfi kézilabdázóink győzelme a Pilisvörösvári KSK elleni hazai idényzárón az NB II 10. fordulójában. A sérülések miatt foghíjas csapatunk sokáig vezetett az óriási küzdelemben, de végül be kellett érnünk egy ponttal a rangadón.

 

Nem túl jó előjelekkel várhattuk a pilisvörösváriak elleni hazai idényzáró rangadót, hiszen csapatkapitányunk, Turák Csaba a hét elején sérvoperációja miatt kiesett a decemberi bajnokikról, míg további sérültjeink is voltak Perényi és Vajna személyében. Szűk kerettel vághattunk neki a találkozónak, ennek megfelelően nem gyorsítottuk a játékot, szépen apránként igyekeztük felépíteni az előnyünket. Bosszantóak voltak a gyorsan kapott gólok, de vezettünk, ez pedig mindennél többet ért. Megrázta azonban magát a vendégegyüttes és néhány pillantás alatt felzárkózott a félidő közepén, így a szünetre ismét döntetlent mutatott az eredményjelző.

 

A szünet után folytatódott a kiegyenlített csata, Bagyánszki Zsolt vezetőedző forgatta a csapatot, hogy a hajrára is maradjon az erőből, hiszen a kemény védekezés sokat kivett a játékosokból (főleg egy ilyen fizikumú, közel kétméteres beállós ellen, mint a vörösváriaké). A hajrára aztán újra pályára került Nádasdi László, aki ezúttal is hozta szokásos bombáit, háromszor is mattolta a vendégeket, amivel felcsillantotta a győzelem reményét. Az utolsó percben a csömöri időkérést követően Szűcs Márton ejtése után a labda a kapufáról a gólvonalra hullott, de nem tántorgott be a hálóba... A vendégek időntúli szabaddobása elhalt a hazai sorfalban, így döntetlennel zártuk az őszi szezont hazai pályán.

 

FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Csömör KSK – Pilisvörösvári KSK 25–25 (13–13)
2017. december 2. szombat, 18.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Hajdu 7, Kovács M. 5, Nádasdi 4, Szűcs M. 3., Békefi 2, Farkas 1, Gombár 1, Turák F. 1., Varga K. 1. ill. Szabados 9, Kerék 4, Divéki 3, Zsolnai 3, Nyitrai 2, Iváncsik 1, Pap 1, Polonkai 1, Tengely 1.

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!