A tavaszi bajnokok

Közeledik az év vége, eljött a szilveszteri összegzések ideje - minisorozatunkban a foci-, a kézi- és futsalcsapatunk 2017-es naptári évét vesszük górcső alá. A tavaszt bajnokként záró férfi kézilabdázóink hajszállal maradtak le a dobogóról májusban!

 

Büszke lehet ragyogó tavaszi szezonjára férfi kézilabdacsapatunk, hiszen Bagyánszki Zsolt együttese az előző szezon második felét bajnokként zárta. A fiúk 7-2-2-es sorozatot produkáltak, amely egészen a negyedik helyig repítette őket előre a tabellán, hajszállal maradtunk csak le a dobogóról. A nyári felkészülés végén a Csömör KSK alapításának 70. évfordulóját ünneplendő rendhagyó kétnapos, nemzetközi jubileumi kézilabda tornát szerveztünk szeptember első hétvégéjére.

 

A hazai emléktornán megszerzett ezüstérem után döcögősen indult be a gépezet az NB II-ben, de a csapat végül öt győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a 6. helyről várhatja a tavaszi folytatást. A rendkívül kiegyenlített mezőnyben számos körbeverés kialakult, így egy jó sorozattal továbbra is minden esélyünk megvan a dobogóra, de ahhoz végig fegyelmezett védekezés szükséges a srácoktól. Ez az egész naptári évben rendben is volt, de az utolsó találkozón szétestünk hátul, 35 gólt kaptunk Budakalászon, erre pedig egész évben nem volt példa. A javítási lehetőségre néhány hetet még várni kell, a bajnoki folytatás februárban kezdődik.

 

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!