Nem mondott csütörtököt férfi kézilabdacsapatunk: az NB II 20. fordulójának nyitómeccsén és előrehozott rangadóján fantasztikus küzdelemben múlta felül hazai pályán a Budakalászi SC gárdáját, ezzel a gárda életben tartotta az érmes álmokat!

 

Rendhagyó időpontban, csütörtök este került sor hazai pályán férfi kézilabdacsapatunk és a Budakalászi SC közötti rangadóra. Ősszel idegenben nyertünk, és ahhoz, hogy életben maradjanak az érmes reményeink megint csak a győzelem volt elfogadható. A meccs elejétől kezdve felváltva estek a gólok, Bártfay csodálatos ejtésekkel nyitott, a vendégeknél pedig Zöldy vitte a prímet. Mindkét együttes "harapott" hátul, végig hatalmas volt a küzdelem: a vendégek megnyitották a védekezésüket, majd külön őrzőt biztosítottak Bakos számára, csömöri oldalon pedig Sánta lépett feljebb, hogy az irányítót kikapcsolja a játékból. Egészen a 10. percig, mert ekkor egy rossz mozdulat véget vetett a meccsének, a térde nem bírta tovább, ápolni kellett. Sajnos nem tudta folytatni, a kispad mellől nézte végig a folytatást. Jót tesz majd neki a bajnoki szünet, reméljük, nem komoly a baj. Vagy két beállós játékkal igyekeztünk leszorítani a falat, vagy mindig akadt valaki, aki egy egyéni akciót sikerre vitt és betörésből eredményesnek bizonyult. Szerencsénkre Kerekes Lőrinc olyan formában védett, mint az őszi találkozón: korábbi játékostársait kiválóan ismeri, így ezúttal is remekelt a kapuban - az egész félidőben nem vezetett két találatnyi különbséggel egyik csapat sem. Minden csömöri hozzátett valamit a csapat játékához, szenvedélyesen, határozottan és keményen játszottak, ami elengedhetetlen volt a szünetbeli előnyhöz.

 

A második játékrész első gólját a budakalásziak szerezték, utána azonban Kerekes lehúzta a rolót, rátett egy lapáttal korábbi teljesítményére, ihletett formában uralta a kapuja előterét, 10 percen keresztül egyetlen gólt sem kapott! Elöl közben termeltünk szépen, zsinórban szerzett hat góllal állva hagytuk a látogatókat. Közben védekezésben még feljebb kapcsoltunk, a szezon legjobb meccsét produkáltuk, aminek meg is lett az eredménye (a rangadó második félidejében a 20 perc alatt kapott 5 gólt sokáig fogjuk még emlegetni!). A hajrára fordulva hét góllal is vezettünk, így fölényesebb is lehetett volna ez a siker, ha az utolsó perceket nem szórakozzuk el. Ez sem ront azonban a gárda ragyogó csütörtök esti teljesítményén, mindig felvillantott valaki valami extrát, így csapatként, egymásért küzdve arattunk fantasztikus győzelmet. Megérdemelt pihenő következik a bajnokságban!

 

FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 20. FORDULÓ
Csömör KSK – Budakalászi SC 34–30 (18–17)
2019. április 11. csütörtök, 19.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Bártfay 8, Tengely 7, Bakos 5, Csajbók 5, Békefi 3, Rohodi 3, Szűcs M. 2, Turák F. 1 ill. Zöldy 14, Hrabák 4, Hajdu 3, Megyeri 3, Bódi 2, Házi 2, Boros 1, Fidel 1.

 

KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 21. FORDULÓ
TFSE – Csömör KSK
2019. május 12. vasárnap, 18.00
Semmelweis Egyetem, Zágrábi utcai csarnok

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!