Remekül kezdte a tavaszi szezont férfi kézilabdacsapatunk az NB II-es bajnokságban, ahol a fiúk újabb kiütéses vereséget mértek a szomszéd VS Dunakeszi együttesére. Nádasdi tucatnyi gólig jutott, a hajrában pedig ismét újoncot avathattunk.

 

Ősszel is ideális ellenfélnek bizonyult a VS Dunakeszi, nem volt ez másképp a tavaszi rajton, hazai pályán sem. Nádasdi hetesével már a 42. másodpercben nálunk volt az előny, majd átlövőnk távolabbról is mattolta néhányszor a vendégek kapusát, a szünetig hatszor zörgette meg a hálót. Mondhatjuk, hogy ihletett formában kezdte az évet. Aki szintén büszke lehet az első harminc percére, jobbszélsőnk, Szűcs Márton, aki a teljes őszi szezonban hét gólig jutott, most egy félidő alatt ötöt lőtt! Szép fokozatosan növeltük a különbséget a meccs elejétől fogva, de igazán a második játékrészben nyílt az olló. Szeptemberben mindössze 14 gólra voltak jók a hazaiak, ezúttal ezt már a 36. percben elérték, itt azonban megtorpantak, 12 percig tartott a gólcsendjük, miközben mi szépen termeltünk, zsinórban lőttünk hatot. Nádasdi a folytatásban sem fogta vissza magát és az év legjobbjának megválasztott Bártfay is precízen használta ki az adódó helyzeteit, remekül célzott a szélről, érkeztek a tőle megszokott látványos ejtések - komoly kiütésszagot lehetett érezni a levegőben. A hajrában Gerecset Riz váltotta a gólvonalon, beállóban pedig újoncot avattunk, a csömöri nevelés Berecz Botond személyében újabb fiatal tehetség mutatkozhatott be a felnőttek között az NB II-ben. Kiharcolt hetesével letette a névjegyét, biztosan hallunk még róla a bajnokság folytatásában. A premier tehát ragyogóan sikerült, jövő héten Gödöllőn már egy sokkal nehezebb erőpróba vár a mieinkre.

 

FOTÓK ITT!

 

KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 12. FORDULÓ
Csömör KSK – VS Dunakeszi 32–20 (16–11) - zárt kapus mérkőzés
2021. február 14. vasárnap, 18.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Nádasdi 12, Bártfay 7, Szűcs M. 5, Bakos 2, Békefi 2, Kővári 2, Rohodi 2 ill. Bensouici 4, Páll 4, Galbos 3, Madarász 3, Erdei 2, Spilák 2, Lovistyék 1, Szemenyei 1.

 

KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 13. FORDULÓ
Gödöllői KC – Csömör KSK - zárt kapus mérkőzés
2021. február 21. vasárnap, 18.00
Gödöllő

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!