Hatalmas rohanásban zajlott férfi kézilabdacsapatunk PLER-Budapest U23 elleni NB II-es bajnoki mérkőzése. A 85 gólt hozó rangadón végig kiélezett volt a csata, az utolsó másodpercig izgulnunk kellett, de végül egyetlen góllal győztünk a fővárosiak ellen!

 

Az őszi találkozóhoz hasonlóan megint nagy rohanással indult férfi kézilabdacsapatunk bajnokija a PLER-Budapest U23-as fiataljai ellen - és úgy is folytatódott. Szeptember végén három góllal nyertünk idegenben, látva az ellenfél lendületét, ezt az eredményt most is előre aláírtuk volna. Főleg a hiányzóink tükrében: Kővári Tamás mellett Nádasdi László és Rohodi Péter sem állt Bagyánszki Zsolt vezetőedző rendelkezésére. A fővárosi fiatalok dinamikus játéka ellen a visszarendeződés megszervezése a fő feladat, ez azonban nem igazán sikerült az első félidő nagy részében. Ránk erőltették a nagy rohanást, ebben viszont nem tudtuk felvenni a kesztyűt, volt, hogy 4-5 másodperccel a kapott gól után már lőttek egyet. A gólpárbaj 23-23-as félidei állást produkált! A felállt falunk ellen kevésbé volt eredményes a vendégek játéka, a védőfal “felhúzása” azonban időt igényelt, ha ez nem jött össze, akkor kapusaink elvétve tudták hozzátenni a magukét, így volt mit átbeszélni a szünetben.

 

A fordulás után a PLER továbbra is a nyílt játékában bízott, Bakoséknak azonban a türelmes megoldások voltak kifizetődőek. A kapuba visszaszálló Kerekes, akit a héten a 2020-as év legjobb strandkézilabdázójának választott meg az MKSZ, igazolta jó hírét, fontos védéseivel hozzátett a gólvonalon, büntetőt és ziccert is fogott, sőt, a védjegyének számító indításnak is tapsolhattak a csapattársak (zárt kapus mérkőzés lévén a szurkolók sajnos nem tehették meg). A hajrára fordulva többször támadhattunk a négygólos előnyért, amely megnyugtató lehetett volna, de mindig közbejött valami baki, ami elodázta a döntést. A látogatók pörögtek és pörgették az eseményeket, nem adták fel egy pillanatra sem. A csömöri oldal rutinja azonban sokat ért, Bakos igazi vezér volt, a legfontosabb pillanatokban ragadta magához az irányítást, mesteri betörések, precíz átlövések, elegáns gólpasszok és higgadt hétméteresek jellemezték a játékát, nemhiába jutott 13 gólig! A többiek sem tétlenkedtek: Békefi ragyogóan élt a lehetőségeivel, Bártfay a szélről, Uzonyi pedig szinte mindenhonnan büntetett. A játékosok nagyon meg akarták mutatni, hogy hazai pályán is jobbak a fővárosiaknál. Az utolsó két percet szinte végig kettős emberhátrányban játszottuk le, egyenlített is ellenfelünk, Bakos azonban kiharcolt és belőtt egy hetest, így már csak másodpercek voltak hátra találkozóból. A kékek időn túli szabaddobása nem ért célt, így elképesztő küzdelem végén - a bajnokság eddigi legtermékenyebb mérkőzésén - nagyon fontos két pontot gyűjtöttünk a zsákba.

 

KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 14. FORDULÓ
Csömör KSK – PLER-Budapest U23 43–42 (23–23) - zárt kapus mérkőzés
2021. február 27. szombat, 18.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Bakos 13, Békefi 9, Bártfay 8, Uzonyi 8, Szűcs M. 4, Sánta 1 ill. Dévényi 17, Sztraka 7, Ember 4, Hadarics 4, Pallagi 4, Csákay 3, Blaskó 1, Győri 1, Hegedűs O. 1.

 

A meccsen készült képgaléria ITT érhető el!

 

KÖVETKEZIK:
KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 15. FORDULÓ
Bp. Honvéd SE – Csömör KSK - zárt kapus mérkőzés
2021. március 7. vasárnap, 16.00
Honvéd-csarnok

 

Szurkoljunk együtt csapatainknak!