Kézilabda

2018 08. 14.

A hagyományoknak megfelelően idén is Csömörön rendezik meg a IV. Tóth Ilona Női Kézilabda Emléktornát, amelyen a gödöllői gárda mellett a XVI. kerületi KMSE, a rendőrválogatott és a házigazda Csömör KSK felnőtt női csapata vesz részt.

2018 08. 12. Radnai Jánosra emlékezünk

Idén ünnepelné születésének 90. évfordulóját a csömöri származású Radnai János, aki 30 éven keresztül dolgozott a Magyar Televízió sportosztályának vezetőjeként. Közbenjárására négy alkalommal is élő kézilabda-közvetítéssel jelentkeztek településünkről.

2018 08. 11. Fehérvári kezdés

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a 2018/2019. évi NB II-es férfi kézilabda-bajnokság őszi menetrendjét. A sors(olás) szeszélye folytán Székesfehérvárott, az Alba Regia SE otthonában kezdjük az aktuális félévet.

2018 08. 05. Csapatépítőt tartottak kéziseink

Ahogy arról beszámoltunk, kezdetét vette csapataink felkészülése az előttünk álló idényre, férfi kézilabdásaink edzésein is kemény munka zajlik. Emellett azonban a srácok a kikapcsolódásra is nagy hangsúlyt fektetnek: csapatépítő főzést szerveztek!

A remek kezdés után sajnos nem sikerült férfi kézilabdacsapatunknak itthon tartania a pontokat az NB II-es bajnokság tavaszi nyitányán, a Hatvani KSZSE elleni rangadón. A vendégek a szünet után fordítani tudtak, erre pedig nem volt megfelelő válaszunk.

Fájó végjáték

Sajnos balul sikerült a szombati Csömör-Hatvan sorozat első felvonása: női kézilabdacsapatunk egygólos vereséget szenvedett a vendégektől a Pest megyei bajnokság 14. fordulójában. A kiélezett meccsen az utolsó percig öldöklő csata folyt a pályán.

Felébred bő két hónapos téli álmából az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság, a Csömör KSK hazai pályán kezdi a tavaszi szezont a dobogón jelenleg második Hatvani KSZSE ellen. Bagyánszki Zsolt együttese kőkemény csatára számíthat.

Hétvégén kezdetét veszi férfi kézilabdacsapatunk számára az NB II Észak-csoportjának tavaszi szezonja. Két változás történt a keretben télen: egy újonnan érkező szélsővel bővültünk, illetve egy nagy visszatérőt is köszönthetünk a felnőttek között.

A megszokott módon

Női kézilabdacsapatunkkal csak az első félidő feléig tudta tartani a lépést a Sülysápi SE. A tóalmási, idegenbeli bajnoki fellépésünkön innentől kezdve hengerelt Turák Csaba együttese és tizenhat gólos győzelemmel, diadalittasan utazhatott haza.

Férfi kézilabdacsapatunk rutinos hálóőre, Vereszki László nemcsak a mérkőzéseken kíván a gárda segítségére lenni, a háttérben is igyekszik megtenni minden tőle telhetőt a csömöri sport jövőjéért. A közelmúltban csatlakozott az edzői stábhoz.

Oldalak