Ragyogó időjárással "kedveskedtek" a szervezők szombaton a Boglárka-túrán résztvevőknek: a 118 indulóból 97 lelkes túrázó is teljesítette a 19 kilométeres távot, illetve a túra során átadták a nagy népszerűségnek örvendő kitekintőpontot.

 

Május 6-án több, mint százan indultak útnak a Csömöri Körtúra program hagyományteremtő gyalogos teljesítménytúráján, a Boglárka-túrán, amely Csömör határain kívül is népszerű volt, a nevezők közel fele Budapestről és vonzáskörzetéből érkezett az eseményre. A túra időpontjára elkészült a Vízműsoron a körpanorámás kitekintőpont, melynek fontos eleme az a két látkép, mely segítségével beazonosíthatjuk Csömör fontosabb épületeit, településrészeit, valamint a település felett elterülő dombokat, hegyeket. Három új információs tábla is helyet kapott az útvonalon, így az arra járó túrázók most már a Hármashatárról, a vadvirágokról, és a Kálváriáról is bővíthetik ismereteiket.

 

A Körtúra program fejlesztései továbbra is folytatódnak az őszre tervezett kerékpáros útvonal kialakításával, valamint új információs táblák telepítésével, de eseményekből sem lesz hiány, az idei évben még több szervezett túra várja majd az érdeklődőket!

 

A BOGLÁRKA-TÚRÁN KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!