Nyolc csömöri érem a cyclocross ob-ról!
Idén is látványos és izgalmas futamokat hozott a cyclocross országos bajnokság, amelyet ezúttal Debrecenben rendeztek meg. A Cube-Csömör bringásai két arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárták az eseményt!
Másodikként zárt
A legnevesebb hazai judós szaklap immár 18. alkalommal hirdette ki az év legjobbja szavazásának végeredményét: a tavalyi Eb-n bronzérmet szerző csömöri Tóth Krisztián ezúttal másodikként végzett a voksoláson.
Két csömöri díjazott
Nagyszabású díjátadó gálán köszöntötte az elmúlt év kiemelkedő versenyzőit a Magyar Kerékpáros Szövetség. A csömöriek közül ketten is díjazottak lettek: a felnőtteknél, országúton Valter Attila, míg utánpótlásban, a hegyi bringásoknál Vas Barnabás nyert.
Köszöntés az év legjobbjainak
Csömör Nagyközség Önkormányzatának idei első, január 11-én megtartott képviselő-testületi ülésén Tóth Krisztián judóst és Valter Attila kerékpárost is köszöntötték. Mindketten a 2023-as esztendő legjobbjának bizonyultak szövetségük döntésének értelmében.
Íme, az idei sikercsapat!
Valter Tibor csapatvezető hivatalosan is kihirdette a Cube-Csömör kerékpárcsapat 2024-es versenyszezonra nevezett keretét. A feltörekvő, fiatal bringások folytathatják felfelé ívelő, sok szép sikerrel kikövezett pályafutásukat.
Sport és lélek
Ép testben ép lélek - új sorozat a CsömörSporton! Dr. Major Zsuzsanna sportdietetikus és Fülöp Ákos sportpszichológus hetente osztja meg hasznos gondolatait, praktikus tanácsait, amelyek sikerrel alkalmazhatóak a sportolók és szüleik számára!





