Ilyen volt: 2023. június
Összefoglaló sorozatunkban visszapillantunk a magunk mögött hagyott hónapra, és megnézzük, hogy milyen volt a június CsömörSport-szemmel. A hegyi- és terepfutó vb-n, illetve az Európai Játékokon is szoríthattunk csömörieknek, két ob-arany Valter nyakában!
Világbajnok a kormánynál
Folytatjuk hagyományos, a csömöri sportélet főszereplőit bemutató portrésorozatunkat: júniusban a Csömöri Sport Kft. egyik ügyvezető igazgatóját, a korábbi maratoni kajakvilágbajnok Solti Lászlót ismerhetjük meg jobban.
Valter a Tour tartalékjai között
A holland Jumbo-Visma profi országúti kerékpárcsapat Tour de France-on induló keretébe ugyan nem került be a csömöri bajnok, Valter Attila, így is szerepel a verseny hivatalos honlapján, mivel a klubja az egyik tartalékként őt tüntette fel.
Júniusi utánpótláslesen
Az idei szezonban is folytatjuk hagyományos rovatunkat, havonta szemlézzük a csömöri utánpótlás aktuális eredményeit, hiszen a felnőttek mellett a tehetséges fiatalok is hétről hétre megmérettetnek saját bajnokságukban. Hajrá, fiatalok, hajrá, Csömör!
Egyéni csúcsok Szombathelyről
Csodálatosan szerepelt a szombathelyi dobóversenyen a Csömör KSK két atlétája, Juhász Fanni és testvére, Viktória. A lányok három versenyszámban három egyéni csúccsal hívták fel magukra a szakma figyelmét.
Péntek este éjszakai túra!
A múlt héten a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott Szentivánéji éjszakai túrát június 30-án, pénteken tartják meg a szervezők! A Csömöri Körtúra útvonalának egy szakaszán haladó túrára minden természet iránt érdeklődőt sok szeretettel várnak!





