Találkozzunk a Sportnapon!
Szeptember 17-én szombaton egész nap nagyszerű programokkal és mérkőzésekkel jelentkezik a Sportnap a Csömöri Szabadtéri Sportközpontban és Sportcsarnokban, vasárnap pedig bringázz velünk a Csömöri Körtúra útvonalán!
Érem a korosztályában
Jakab Károly és Fera Attila is rajthoz állt a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisán megrendezett II. Honvéd Duatlon Kupa sprintversenyen, ahol minden tőlük telhetőt megtettek a sikeres szereplés érdekében. Az Ironman bronzéremmel zárt.
Családbarát bringatúra – Csömör körül!
Szeptember 18-án, a csömöri Sportnap másnapján bringával indulhatunk felfedezőútra a gyalogostól több ponton eltérő kerékpáros útvonalon! Gyülekezés a Gorkij fasorban található kispályánál. Figyelem, családbarát túra!
Hajszálra voltunk a bravúrtól
Remek csatát hozott nagypályás focicsapatunk csörtéje a vendég Gödöllői SK együttesével a Pest Megyei Kupa 3. fordulójában: előbb megszereztük a vezetést, majd a 84. percig döntetlenre álltunk, de végül búcsúztunk a sorozattól.
Újabb szakágban taroltak
Sorozatban ötödször fogadta Békéscsaba a kritérium országos bajnokság résztvevőit. A csömöri bringások ismét kitettek magukért, ebben a szakágban is taroltak az U19-es korosztályban, Greman Szonja és Tóth Márkó révén.
Megszínesítették a családi napot
A Csömör KSK szakosztályai és sportoló közül többen is részt vettek a megújult csömöri Auchan áruház szervezésében megvalósult hétvégi családi napon, ahol atlétáink és labdarúgóink is egy nagyszerű toborzóval vitték klubunk jó hírét!





