Hetesek után tartottuk itthon a kupát
Elképesztő izgalmak után tartotta itthon a XI. Fábián Ferenc férfi kézilabda emléktorna vándorserlegét NB II-es kézilabdacsapatunk, amely hetesekkel győzte le a döntőben a korábbi csömöri játékosokkal felálló Rákosmenti KSK csapatát!
Újabb remeklés a szenior ob-n
Idén is a mátyásföldi Ikarus-pálya adott otthont a szenior atlétikai országos bajnokságnak, amely nem kevesebb, mint tizennégy csömöri dobogós helyezést tartogatott szakosztályunk tagjainak a különböző számokban és korosztályokban.
Gólparádé a mesterhármas után
Káprázatos, a szép számú közönséget maximálisan kiszolgáló győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a szezonban a Pest megyei II. osztályban szereplő labdarúgócsapatunk. Gidály 15 perc alatt triplázott a váchartyániak ellen, majd meg sem álltunk kilencig!
Tavak futása az ATV-n
Az ATV csatornán adásba kerülő Start Plusz című műsor vendége Csömör Nagyközség polgármestere, Fábri István és a főváros XVI. kerületének alpolgármestere, Szász József volt. A beszélgetés apropóját az I. Tavak futása adta!
Jön a XI. Fábián Ferenc emléktorna!
A hagyományoknak megfelelően a Fábián Ferenc emléktornával indul az ősz Csömörön, ahol férfi kézilabdázóink mellett a Gödöllői KC, a Rákosmenti KSK és a Tököl VSK lép pályára. Az idei torna alkalmával tizenegyedszer emlékezünk helyi legendáinkra!