Pórul járt gyerekek
A felnőtt együttes mellett a csömöri foci utánpótlása sem tündökölhetett az idei szezonban: ősszel a hivatalos bajnoki mérkőzésekre heteken át tartó ki nem állás, tavasszal pedig a világjárvány tartotta távol a srácokat a pályától.

Időmérő edzés a Bulgárkertben
Szépen lassan visszatér a sportélet a megszokott kerékvágásába: az elmúlt hónapok versenyéhségét csillapítva a hegyibringás szakág időmérő edzést tartott Csömörön, mindezt két napra bontva, hiszen igen nagy számban jelentek meg a versenyzők.

Megújult környezetben
Noha a Csömöri Szabadtéri Sportközpont az elmúlt hónapok során nem volt látogatható, de a komplexumban és környékén ez idő alatt sem álltak le a fejlesztések, illetve a felújítási és karbantartási munkák. Megújult környezetben sportolhatunk!