Rendhagyóan rajtolnak focistáink
Hétvégén a nagypályás focicsapatunk számára is elkezdődik a megye II-es bajnokság. Papíron itthon, de a valóságban semleges helyszínen kerül sor az Isaszegi SE elleni összecsapásra. A pontlevonások miatt a gárdára kiemelten fontos idény vár.
Az első az utolsó ellen
Férfi kézilabdacsapatunk zárta az előző fordulót és indítja a 14. kört az NB II-ben, azaz a Csömör KSK a Mikolik Handball School fiatal erőkből álló együttesét fogadja szombaton. A történelem, a forma és a helyezés miatt sem lehet kérdés a győzelem.
A szekszárdi lankákon
Újabb nagyszerű teljesítményére lehet büszke a januárban Csömör Kincse-díjjal is kitüntetett ultrafutó, Bosznay Diána, aki hétvégén ezúttal a szekszárdi Bodri Trail elnevezésű verseny 34,9 kilométeres távján állt rajthoz.
Februári utánpótláslesen
Hagyományteremtő céllal rendszeresen szemlézzük a csömöri utánpótlás aktuális eredményeit, hiszen felnőtt sportolóink mellett a tehetséges fiatalok is hétről hétre megmérettetnek saját bajnokságukban. Hajrá, fiatalok, hajrá, Csömör!
Az éllovasokat fogadtuk
Amilyen jól indult az idei év a Pest megyei bajnokság I/C Észak-csoportjában szereplő asztalitenisz-csapatunk számára, olyan rosszul folytatódott: két vereséget gyűjtött be a gárda a tabella első két helyezettjétől. A mieink jelenleg a 3. helyen állnak.
Valter nyerte el a fehér mezt!
Újabb fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő a csömöri Valter Attila, aki a franciaországi, háromnapos Tour des Alpes Maritimes et du Var országúti kerékpárversenyen a legjobb tízben végzett és kiérdemelte a legjobb fiatalnak járó fehér mezt!





