Márciusi utánpótláslesen
Hagyományteremtő céllal rendszeresen szemlézzük a csömöri utánpótlás aktuális eredményeit, hiszen felnőtt sportolóink mellett a tehetséges fiatalok is hétről hétre megmérettetnek saját bajnokságukban. Hajrá, fiatalok, hajrá, Csömör!
Tihanyi ezüsttel kezdett
A hagyományoknak megfelelően idén is Tihanyban indult az amatőr országúti kerékpáros versenyszezon, 2019-ben már a IX. Félsziget Kupát rendezték meg. A rajtnál a Cube-Csömör két tehetséges fiataljáért is szoríthattunk.
Hetedik hely Stuttgartban
Stuttgartban került sor a Team Challenge 2019 elnevezésű csapatversenyre, ahol a csömöri Péter Sárával, illetve Böczögő Dorinával, Fehér Nórával, Makra Noémivel és Schermann Biankával felálló magyar tornaválogatott az előkelő hetedik helyen végzett.
Helyszínbejárás Csömörön
A Csömöri Sportcsarnokban tartotta meg alakulóülését a VII. Pest Megyei Final24 szervezőbizottsága, így az illetékesek egyúttal helyszínbejárást is tartottak, majd áttekintették a június 1-i kézilabdaünnepig rájuk váró feladatokat.
Dobogót ért a feltámadás
A végsőkig kiélezett csatában, a hosszabbításban nyerte meg a Vác-Deákvár SE elleni megye II-es bajnoki mérkőzést nagypályás focicsapatunk, miután kétgólos hátrányból sikerült fordítania. A gárda ezzel felküzdötte magát a dobogóra!
Fogott a gödöllői átok
Férfi kézilabdacsapatunk idegenben képtelen volt megszorongatni az NB II-ben közvetlen riválisnak számító Gödöllői KC együttesét, a rengeteg kihagyott ziccer miatt még a pontszerzés sem jött össze, így ellenfelünk pontszámban beért a tabellán.





