A jég hátán is megél
A csömöri utánpótlás-válogatott jégkorongozó, Péter Donát öt éve játszik Németországban, ahol a közelmúltban ugrásszerű fejlődésen ment keresztül a jégen az augsburgi együttesben. Pluszgyakorlás az edzések végén és a légiósélet nehézségei - interjú.
Óriási skalpot gyűjtöttünk!
A héten már harmadszor telt meg a Csömöri Sportcsarnok egy futsalmeccs alkalmával, ezúttal az RFC Csömör fogadta és győzte le hatalmas csatában az NB I középszakaszának 3. fordulójában a Dunaferr DUE Dutrade FC gárdáját!
Boldog nőnapot kívánunk!
Esélyesként várjuk a verőceieket
Nagypályás focicsapatunk a Verőce KSE együttesét fogadja vasárnap hazai pályán a megye II-es bajnokság 18. fordulójában. A vendégek tavasszal még rúgott gól és szerzett pont nélkül állnak, bízunk benne, hogy ezt a sorozatot hétvégén is folytatják!
Ismerősök csatája
Idén már ez lesz két hónapon belül a negyedik: hazai pályán kétszer vívott meg futsalcsapatunk a Dunaferr DUE Dutrade FC együttesével, egyszer pedig idegenben, pénteken tehát mondhatjuk, hogy ismerősök csatáját hozza az NB I középszakaszának 3. fordulója.
Hangol az Eb-re a csömöri olimpikon
Az 1996-os atlantai olimpia magyar indulója, a hétszer az év asztaliteniszezőjének megválasztott csömöri Németh Károly asztalhoz áll a nyári veterán Európa-bajnokságon Budapesten, így gőzerővel belevetette magát a versenyre való felkészülésbe.





