Jön az örökrangadó!
A futsal NB I klasszikusával folytatódik a bajnokság az RFC Csömör együttese számára, két év szünet után ismét összecsapnak a Tigrisek az Aramis SE gárdájával az örökrangadón. Az idei első győzelemmel tennénk emlékezetessé a meccset hazai pályán!
Fővárosi viziten
Férfi kézilabdacsapatunk a hazai pályán aratott harcias siker után a fővárosba látogat hétvégén, hogy az NB II-es bajnokság 3. fordulójában a Budapesti Honvéd SE otthonát is bevegye. Célunk, hogy visszavágjunk a tavaszi botlásért!
Debütálás címeres mezben
Három szoros mérkőzést játszott férfi futsalválogatottunk a csehországi Visegrádi Négyek Tornáján, ahol a felnőttek között debütált Varsányi Áron a nemzeti csapat kapujában, míg az U21-eseknél csömöri góloknak is örülhettünk!
Kettős csömöri siker Piliscséven
Megint nagyot alakítottak a csömöri bringások: a XVI. MTB Pilis Kupa C1 XCO-versenyen Dina Márton és Valter Attila kettős győzelmet szerzett a nemzetközi elit mezőnyben, ezzel a két remek helyezéssel pedig bezsebeltek 100 UCI-pontot!
Esélyesként utazhatunk
Az elmúlt években nem kísérte pontszerzés nagypályás focistáink gödi kirándulásait, ezúttal azonban esélyesként utazhatunk a Duna-parti városba - a mieink a dobogóra hajtanak, a hazaiak a középmezőnyhöz tartoznak a megye II-ben.
Elkészült fejlesztések
Újabb szurkolóbarát fejlesztések készültek el a Csömöri Sportcsarnokban és környezetében: a kibővített parkoló mellett a mozgássérült rámpa is használható már, a főlelátóval szemben pedig a legmodernebb LED-kijelző került átadásra.





