Olimpikon vendégek a Bringafeszten
Közeledik az augusztusi, XXXI. nyári olimpia: a riói események felvezetéseként, a 4. Csömöri Bringafesztivál meglepetésvendége két korábbi olimpikon, Németh Károly és Vépi Péter volt, akik a színpadon meséltek az ötkarikás játékokhoz kötődő élményeikről.
Elkészült a csoportbeosztás
A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2016/2017. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban.
A hegyifutó ob-n is hősök születtek
Hétvégén nem kímélte az időjárás a VIII. Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnokság résztvevőit sem. A szakadó eső ellenére derekasan helytálltak a Mátra emelkedőin a csömöriek is, akik ráadásul a hosszabb távon indultak a nehezített körülmények között.
Aranymorzsák a bajnokoktól
Nagy versenyt futottak az esőben kerékpárosaink a vasárnapi 4. Csömöri Bringafesztiválon, ráadásul bajnokaink, azaz Kádi Tamás, Valter Attila és Dina Márton mellett számos dobogósra is büszke lehet a Cube-Csömör. Íme, a joggal fáradt győztesek értékelése.
Állták a csömöri sarat
Eshetett eső, fújhatott szél, az időjárásnál is szívósabbak voltak a versenyzők és a szervezők a Csömöri Bringafesztiválon, ahol a végére csak kisütött a nap, ráadásul a hazai pályát ismerő Cube-Csömör versenyzői szinte minden számban dobogóra állhattak.
Új időpontban a körtúra
A szombati kistérségi körtúra sajnos elmarad. Néhány lelkes kerékpáros ugyan összegyűlt a csömöri Béke téren reggel 8 órakor, de a szervezők gyors körtelefonálás után úgy döntöttek, hogy nem indulnak el a 70 kilométeres túrára.





