A nagyszakáll hidegben is hasznos

Csípős, jeges szél fogadta a csömöri Mikulás-futás résztvevőit, akik közül sokan érkeztek mikulássapkában, sőt, olyanok is voltak, aki teljes jelmezben, nagyszakállal álltak rajthoz. Szeretettel várunk mindenkit az évzáró futóversenyünkre is!

Igazi kupacsemegét hoz a Mikulás: kedden az NB I-es Fejér B.Á.L.-Veszprém látogat Csömörre a férfi kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában. Színvonalas mérkőzésre számíthatnak a kilátogató szurkolók, bízunk benne, hogy megtöltjük a sportcsarnok lelátóit!

December 5-én, kedd délután Csömörre is megérkezik a Mikulás! Míg a nagy találkozásra várunk, túrabakancsot húzunk, hogy felfedezőútra induljunk és megtaláljuk a Mikulás érkezésének helyszínét! Aki tud, hozzon magával kis lámpást a túrára!

Dietetika

SZIRÁKI ZSÓFIA BLOGJA - Nyáron egyre inkább nagyobb hangsúlyt kap a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. Vajon mennyit szükséges innunk, hogy az edzések végén elkerüljük a dehidrációt? Most sok minden kiderül.

A válogatott brazíliai túrája miatti bajnoki szünetet követően, amely alatt csapatunk az Nb II-es csapat mérkőzéseit játszotta le, két magabiztos győzelemmel (a Salgótarjánt 16-2, a Nyíradonyt 6-3 arányban győztük le), az első osztály jelenlegi listavezetőjéhez látogattunk. Az Aramis jó formába lendült az utóbbi időben, az előző fordulóban Győrből hozták el a 3 pontot, amivel felléptek a tabella élére.

Éppen most ért véget asztalitenuisz-csapatunk mérkőzése Vác ellen, mely 14-4-es váci győzelemmel zárult. A meccsről hamarosan érkezik a teljes beszámoló.

Sima vereséget szenvedtünk a jó erőkből álló ellenféltől. Ennek több oka lehet. Már a melegítéskor feltűnő volt, hogy néhány játékos enerváltam mozog. Ez a játékban is meglátszott. Az első 5 percben , mintha pályán sem lennénk. Az ellenfél el is húzott 5:0-ra, majd innen kezdtünk néhány játékos ritmusváltásával felzárkózni. A 19. percben 8:8 volt az állás. Innen azonban ismét elment a Törökszentmiklós 5 góllal.

Hát ezt is megértük. A csapat az előzetes eredmények után tudta, hogy nem esélytelen, talán ennek tudható be, hogy feszült várakozással tekintettek játékosaink a mérkőzés elé. Szokás szerint a pároskűzdelmekkel kezdődött a találkozó, a Németh Attila/Demeter Miklós összetételű duó gyors 3:0 arányú kivégzést hajtott végre, az Arató György/Volly György páros azonban megkínlódott a győzelemért, a 3:2 arányú diadalt megelőzte az ellenfél 2:1 arányú vezetése.Az egyéni meccseken Nyilas Attila remekelt, mind a négy pontot begyűjtötte, pedig volt olyan meccse is, ahol 0:2-ról kellett fordítania.

Habár kicsit kevesebb hallunk a B. Nagy Zoltán által vezetett női futsalcsapatról, mint Takó Csaba gárdájáról, természetesen nem felejtünk el beszámolni az ő eredményeikről sem. A lányok az NB II-ben újabb 4 pontot szereztek, azonban a Magyar Kupában már nem voltak ilyen szerencsések: onnan kénytelenek búcsúzni. Az eseményekről Szabó Annamária készített összefoglalót.

A mérkőzésen meglepő módon felszabadultan játszottunk az elejétől a végéig. Volt néhány játékos akik a nagy különbségű vereségtől tartottak, de őket is meg győzte a többség arról, hogy van értelme küzdeni, hajtani egy sokkal erősebb csapat ellen-. ennek eredményeképpen a 20. percben még 6:6 volt az állás. Sajnos utána következett a szokásos holtpont, melyben az ellenfél játszott egy 6:2-es részt és innen már nem tudtunk visszakapaszkodni. A második félidő eleje ismét az ellenfélé volt.

Oldalak