Remek formában várta a tokiói olimpián a 90 kilogrammosok küzdelmét a csömöri judós, Tóth Krisztián: két győzelem után kikapott német ellenfelétől, de a vigaszágon fantasztikus elszántsággal kiharcolta az értékes bronzérmet!

 

Az MTK csömöri versenyzője a 32 között a menekültek csapatában szereplő Popole Misengával csapott össze. A 29 éves, Kongói DK-ban született ellenfél a felnőtt mezőnyben nem rendelkezett számottevő eredménnyel. Misenga a 2015-ös vb után kért menedékjogot Brazíliában, a riói játékokon is a menekültek csapatával vett részt és egy mérkőzést nyert. Első találkozójuk az erőviszonyoknak megfelelően alakult, Tóth volt aktívabb, míg ellenfele leginkább a fogásbontással volt elfoglalva. Ennek meglelően két perc után már két intésnél tartott. A magyar dzsúdós ment előre és közben türelmesen várta a lehetőséget, ami 24 másodperccel a vége előtt jött el, amikor egy gyors aláfordulással ippont érően dobta el Misengát - írta az MTI.

 

A folytatásban a japán Mukaj Sojcsiro várt judósunkra. A hazai tatamin szereplő legnagyobb sikere egy ezüstérem volt a két évvel ezelőtti, szintén Tokióban rendezett vb-n és eddigi egyetlen mérkőzésükön, a 2019-es budapesti GP-n nyert Tóth ellen. A nyolcaddöntős összecsapás elején Tóth volt a kezdeményezőbb, próbálta saját stílusát ráerőltetni Mukajra, aki azonban jól hárított. Mindkét részről néhány dobásindítási kísérletet lehetett feljegyezni, ezek közül a legveszélyesebb a japáné volt, öt másodperccel a vége előtt, de pont nem járt érte. Így értékelhető akció és intés nélkül jutottak el az aranypontig tartó hosszabbításig. A ráadásban előbb Tóth, majd Mukaj kapott intést, aki egy összekapaszkodás után mérgesen elhajította fejpántját, ez mutatta, hogy kezdi elveszteni a türelmét. Csaknem három perc telt már el, amikor a tatami szélén a japán dzsúdós rossz indítási kísérlete után Tóth a hátára döntötte őt, a bíró pedig videózás után megítélte az ippont.

 

A negyeddöntőben Tóth a német Eduard Trippellel találkozott, Tóthnak negyedóra pihenés jutott a két meccs között. A 24 éves Trippel idén érmet szerzett a kazanyi Grand Slam-tornán és a dohai World Mastersen, amit azt mutatta, hogy jó formában van. A magyar dzsúdóssal emlékezetes csatát vívtak a 2018-as világbajnokság elődöntőjében, a meccs csaknem nyolc percig tartott, amikor a német megkapta harmadik intését. Két éve, az Abu-Dzabiban rendezett Grand Slam-versenyen viszont Trippel nyert. A negyedöntőben kölcsönösen sikertelenül próbált indítani mindkét cselgáncsozó, a földharcok sem hoztak értékelhető akciót. A pontszerzéshez a csaknem egy fejjel magasabb Trimmel állt közelebb, amikor 14 másodperccel a vége előtt veszélyesen dobta el Tóthot, akinek azonban sikerült hárítania. Az aranypontig tartó hosszabbításból 15 másodperc telt el, amikor szinte ugyanez a jelenet ismétlődött meg, de a németnek sikerült végigvinne az akciót, amiért vazarit kapott.

 

 

Tóth a vigaszágon a 2019-es világbajnok Noel van 't Enddel találkozott. A 27 éves magyarra régi holland ismerőse várt, aki világbajnoki címét 2019-ben éppen a Nippon Budokan sportcsarnokban szerezte. Eddigi hat meccsükön ötször Tóth volt a jobb, és legutóbb 2012-ben kapott ki tőle. A 30 esztendős holland 13 érmet gyűjtött Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon, tavaly a budapesti GS-en ötödik lett. Tokióban hasonló utat járt be, mint Tóth: egy San Marinó-i dzsúdós elleni, 36 mp-es ippongyőzelemmel kezdett, majd a francia Axel Clerget ellen nyert aranyponttal, aztán több mint hétperces meccsen kikapott a török Mihael Zganktól. A vigaszági összecsapás programja alaposan megcsúszott, viszonylag gyorsan meg is intette a bíró mindkét cselgáncsozót, de az első két perc akció nélkül telt. Aztán Tóth indított egy dobást, amelyből a holland fölé került, és egy ideig eredménytelenül gyötörte a földharcban. Továbbra is a magyar dzsúdós tűnt aktívabbnak, és második válldobása már sikeresnek bizonyult, vazarit kapott érte. Ellenfele ezután nekirontott, körbekergette a tatamin, de Tóthnak még egy intés is belefért a végén, megnyerte a mérkőzést, és a bronzéremért folytathatja.

 

A csömöri csillag elmondta, szeretne a július 28-án születésnapját ünneplő édesapjának egy érmet nyerni! A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth a bronzéremért az orosz Mihail Igolnyikovval csapott össze. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdós benini, azeri és spanyol rivális legyőzésével menetelt az elődöntőig, ahol a grúz Lasa Bekauritól kikapott. Az összecsapáson a világranglistán harmadik Tóth lépett fel szokásához híven támadólag, aztán az orosz próbált akciót bemutatni. Utóbbi kezdeményezését jobban értékelte a bíró, mivel egymás után kétszer is intette a magyar cselgáncsozót. Az orosz átmenetileg egy vazaarit is kiharcolt, de ezt videózás után törölték. Következett az aranypontig tartó hosszabbítás, amiben Tóth egyik akcióját nézték vissza, de a küzdelem folytatódott. A ráadásból 3:28 perc telt el, amikor a 27 éves magyar versenyző sokadszorra ugrott be ellenfele alá és fogta be a bal karját, ám ezúttal addig húzta lefelé a már fáradó Igolnyikovot, hogy vazaarit értően a földre vitte! Tóth Krisztián a magyar dzsúdósport tizedik érmét - a hatodik bronzot - szerezte ötkarikás játékokon! Tóth Krisztiánnak volt Rióban egy elhíresült mondata, miszerint összenyomta az ötkarika. Erre most úgy reagált, hogy meg kellett érnie az olimpiai éremre.

 

- Boldog születésnapot apámnak! - ezek voltak az első szavai a 90 kilogrammban harmadik dzsúdósnak, miután könnyeivel küszködve meg tudott szólalni. Addig edzője, Pánczél Gábor nyugtatta többek között azzal, hogy emlékeztette: elnyerte tőle a BMW motorját. Azt ígérte ugyanis, hogy megkapja, ha olimpiai érmes lesz. Tóth Krisztán azzal kezdte, hogy számára az egész nap egy csoda volt. - Akkor is az lett volna, ha itt marad az érem, de Rio után főleg egy csoda volt a mai nap. Megbeszéltük, hogy megyek előre, nem foglalkozom azzal, hogy ez éremért megy, sem azzal, hogy orosszal dzsúdózok, akit még nem tudtam legyőzni. Aki először megcsinálja, az klasszis, én csak egy bajnok voltam Rióban - hangsúlyozta Krisztián, majd hozzátette, rengeteg minden kell egy olimpiai éremhez, többek között sok-sok verseny és rutinszerzés.

 

Pánczél Gábor kiemelte, a japán elleni meccs volt a legnehezebb a bronzéremig tartó menetelés során.

 

- A japán elleni mérkőzés volt a kritikus pont, mert egy japán dzsúdóst legyőzni mindig nagy dolog, Krisztiánnak ez ifiként sikerült utoljára - mondta az edző, aki elárulta, tanítványának jót tett a játékok egyéves halasztása. - Ráadásul egy olimpián, Japánban nyerni hazai versenyző ellen - az igen. Onnantól nem volt megállás. Egy év alatt elképesztő változásokon ment keresztül, még januártól mostanáig is. Találtunk egy mentáltrénert, aki a megfelelő szavakat használta, elhitette vele, hogy bízzon magában. Maximálisan boldog vagyok!

 

Fotó: MTI

 

XXXII. nyári olimpiai játékok, Tokió
judo, 90 kg
1. forduló: Tóth Krisztián - erőnyerő
2. forduló: Tóth Krisztián–Popole Misenga (menekültek csapata) 10–0
3. forduló: Tóth Krisztián–Mukaj Sojcsiro (japán) aranyponttal 10–0
negyeddöntő: Tóth Krisztián–Eduard Trippel (német) aranyponttal 0–10
vigaszágon: Tóth Krisztián–Noel van’t End (holland) 7–0
a 3. helyért: Tóth Krisztián–Mihail Igolnyikov (orosz) aranyponttal 7–0.

 

Gratulálunk, Krisztián!