Végre hivatalosan is megerősíthető, amely régóta benne volt a levegőben: a francia Groupama-FDJ jelölte Valter Attilát a Giro'd Italia országúti kerékpáros körversenyen induló keretébe! Mint ismert, május 6-án Budapesten lesz a 2022-es Grande Partenza!

 

Május 6-án, pénteken a Budapest-Visegrád etappal kezdődik, egy fővárosi időfutammal, majd egy Kaposvár-Balatonfüred szakasszal folytatódik az idei, 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hazánkat érintő része. A rajtnál a csömöri Valter Attila is ott lesz a mezőnyben!

 

- Végre hivatalosan is kimondhatom, hogy ott leszek a Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtjánál! - fogalmazott Valter Attila a közösségi oldalán. - Egyértelműen karrierem eddigi legfontosabb versenye, egyben a legnagyobb kihívása is lesz ez a három hét, viszont kétség kívül nem voltam még ennyire motivált és összeszedett sem! Nagy szerencse, hogy Arnaud Demare mellett rajtolhatok, hiszen a csapat bízhat a jó eredményekben, én pedig kevesebb teher mellett versenyezhetek magamért! A budapesti szakaszig rengeteg jó versenyem lesz, de előbb folytatom az edzést Tenerifén!

 

Gratulálunk, Attila!