Kajak-kenu

Egyesben finálézott

A gyorsasági kajak-kenusok idei második válogatójára is Szegeden került sor. A kétszeres világbajnok csömöri Balaska Márk 200 méteren döntőbe jutott egyesben, 500 méteren azonban sem egyesben, sem párosban nem sikerült a fináléba kerülés.

Szegeden került sor a gyorsasági kajak-kenusok idei első válogatójára, amelyen a csömöri Balaska Márk többször is hajóba szállt. A kétszeres világbajnok 200 méteren egyéniben nem jutott döntőbe, 500 méteren a négyessel pedig hatodikként zárt!

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is támogatja a kiemelkedően teljesítő, nemzetközi versenyeken szereplő csömöri sportolókat Csömör Nagyközség Önkormányzata, így a gyorsasági kajak-kenu szakág világbajnokát, Balaska Márkot is.

A felnőttek mezőnyében is megmutatná képességeit az idei szezonban már a Honvéd kajakosaival készülő csömöri Balaska Márk, aki elszántságával és motiváltságával méltó a Sportbálon átvett Év sportolója címre. Edzéslesen jártunk Dunavarsányban.

Spanyolországban készül a szezonra az év csömöri sportolójának választott Balaska Márk. A válogatott kajakozó a napfényes Sevillában edzőtáborozik a társaival, hogy a lehető legjobb állapotban és formában ülhessen hajóba az idei év fő versenyein.

Különlegesen sportos nagycsalád a csömöri Balaska Zsolté: karácsony előtt megnéztük, hogy készülnek az ünnepekre a lurkókkal. Íme, a magyar öttusa-válogatott mellett lovasedzőként dolgozó édesapa és hat gyermeke hagyományos karácsonyi szokásai.

Az év legjobbjait díjazta Pest Megye Közgyűlése a különböző kategóriákban a hagyományos Sportkarácsonyon. Az elismeréseket azok a Pest megyei versenyzők vehették át, akik kiemelkedőt nyújtottak az olimpia évében, többek között a csömöri Balaska Márk is.

Kiemelt csömöri sportolóként a hét elején új szerződést írhatott alá az Önkormányzattal Balaska Márk kajakozó, akit egy négyéves olimpiai ciklus keretében egészen a tokiói ötkarikás játékokig biztosított támogatásáról Fábri István polgármester.

Ahogy arról beszámoltunk, a csömöri Balaska Márk világbajnoki ezüstérmet szerzett párosban a minszki U23-as kajak-kenu vb klasszikus, 200 méteres férfi páros sprintszámában. A 19 éves kajakozóval készített interjúnkban az olimpia is szóba került...

Az utóbbi évek egyik legnagyobb csömöri sportsikerét érte el Balaska Márk, aki világbajnoki ezüstérmet szerzett párosban a minszki U23-as kajak-kenu vb klasszikus, 200 méteres férfi páros sprintszámában. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!

Oldalak