Ötven éve egy legendás csapat pusztán lelkesedésből elérte a csömöri sporttörténet egyik legnagyobb eredményét. Erre tekintünk most vissza…

1959 novemberében került be a csömöri csapat először a Magyar Bajnokság NB II-es osztályába, miután Pelek János edző vezetésével megnyerte a nyíregyházi osztályozót. Ez a csapat utána az NB II-ben főként „idősebb” játékosokkal szerepelt a következő években, olyan legendákkal, mint Solymár Péter és testvére, Solymár Pál, Radocsányi Ferenc, vagy Spreitzer Miklós. Két fiatal tehetség azonban már ekkor is a brigád fontos részét alkotta: Litkei András és Bagányszki György. A következő években rájuk építkezve alakult át a csömöri kézilabdacsapat, s miután 1962-ig az NB II középmezőnyének elejére sikerült beérkezni, az idősebbek lassacskán befejezték a játékot – főként munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt.

Solymár Pál még ezután is védett egy évig, és Radocsányi Ferenc továbbra is a csapat gerincét alkotta, ahogy Tamás Dezső is, pár év múlva azonban őket is elszólította az élet más területekre, de néhányan még átélhették a település egyik legnagyobb sportsikerét. A csapat nagy része azonban lecserélődött, megkezdődött a fiatal játékosok beáramlása, olyan nevekkel, mint Helembai Mihály, Helembai Árpád, Brieska János, Bátovszky Ferenc, Litkei András és Litkei László. „Gyakorlatilag falurészekből tevődött össze a csapat” – emlékszik vissza Bagyánszki György, aki ezen cikk megírásában segítségemre volt: „A Zrínyi utca környékéről például jött Bagyánszki István, Kolipka Ferenc, Bagyánszki Mihály, és persze én is.” Ebben az időben, és még hosszú-hosszú évekig ezután persze nem lehetett csömörön „profi” kézilabdáról beszélni. A fiúk sáros pályán játszottak, amit ebben az időben váltott fel a salak, először a fekete, aztán a vörös. „Két hektós hordókat töltöttünk meg a patakból, és azokkal locsoltuk fel a pályát. Ezt követően lesimítottuk és felszórtuk. Így készültünk minden meccs előtt.”

Lelkesedésből tehát nem volt hiány, ami leginkább akkor mutatkozott meg, amikor 1962-ben, nagyjából a legtöbb idősebb játékos távozásával együtt Pelek János edző anyagi problémák miatt elhagyta a csapatot. A helyére nem érkezett senki, és ez manapság nagyjából egy sportcsapat végét is jelentené, de nem akkor. Ehelyett kézilabdásaink elkezdtek saját maguknak edzéseket tartani, és próbálták kitalálni, hogyan tudnak érvényesüli szakember nélkül. A dolgokat nem könnyítette meg, hogy természetesen mindenki dolgozott napközben, többeknek pedig családja is volt. Ez azt jelentette, hogy amikor este le tudtak menni edzeni, a kézilabdapályán a kapu mögött álló egyetlen lámpa világította meg a helyet. „Az egyik fő gyakorlatunk az volt, hogy kilencig, fél tízig dobáltunk kapura. Ezen kívül a televízióból próbáltunk ellesni dolgokat. Akkor még viszonylag kevés televízió volt, de éppen a prágai világbajnokságot adták Csehszlovákiából. Megnéztük a Románia – Csehszlovákia mérkőzést, és nagyon sokat tanultunk belőle. Ezt aztán próbáltuk edzéseken átadni a többieknek is, és kitalálni, hogy mi magunk hogyan tudunk feljebb lépni egy szintet.”

Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez így nem folytatódhat sokáig. Az erőnléti edzések levezényléséhez és a taktika továbbfejlesztéséhez szükség volt egy profi edző bevonására. A csapaton belül felmerült, hogy nézzenek el a Testnevelési Főiskolán, és próbáljanak meg kiszúrni egy alkalmas jelöltet. Így is lett: a Csömör játszott ott egy edzőmeccset, és megtudták, hogy Süle József pont végez tanulmányaival. Nem kellett hozzá sok, és meggyőzték őt, hogy jöjjön Csömörre, így az 1963-as idényre már ő vezette a felkészülést. Persze a helyzet azért nem vált sokkal könnyebbé: mivel Csömör nem rendelkezett tornateremmel, a téli edzések mindig nehézkesen mentek. A brigád a Tüzér utcai lovardába tudta néha bekönyörögni magát egy-egy edzőmeccsre, de rendszeresen vettek részt tornákon is, ahol még NB I-es csapatokat is sikerült megverniük. A fizikai felkészülés is jól ment: „Rendszeresen futottunk ki Cinkotára és vissza, később pedig a Városligetben tartottunk erőnléti edzéseket, majd a Széchenyi fürdőben zuhanyoztunk.” – mondja György, de hozzáteszi, hogy Süle a játékintelligenciát tekintve is sokat segített a csapaton.

Mindez meghozta az eredményét, és 1963-ban már az NB II élbolyában tanyázott a Csömöri KSK. 1964-ben aztán a szövetség eldöntötte, hogy az addigi két csoport (kelet és nyugat) helyett három csoportra osztja a bajnokságot, a csoportok első nyolc csapata pedig háromszor is osztályozót játszott egymással az NB I-be kerülésért. Előtte azonban még be kellett fejezni az NB II-es szezont, amit a mieink a második helyen zártak. Az újságok már akkor arról cikkeztek, hogy a Csömör javítani akar ezen, és megcélozni az NB I-et, a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos lapja, a Kézilabda pedig 1964. szeptemberi számában lehozott egy cikket a szezon gólkirályáról, Bagyánszki Györgyről, aki abban az évben 18 mérkőzés alatt 128 gólt lőtt, így meccsenkénti 7 gólos átlagot hozott.

Aztán következett a legendás osztályozó. A Csömör a nyugati csoportba került olyan ellenfelekkel, mint a Pécsi Dózsa, a HBNA, a TFSE vagy a Tatabányai Bányász. Két fordulót megnyertünk, végül a döntő osztályozót Békéscsabán rendezték meg, ahol az előző két forduló legjobbjai küzdöttek meg egymással. Végül az első háromban végeztünk, így feljutottunk az NB I-be, ami több szempontból is emberfeletti teljesítménynek számított. Egyrészt olyan csapatokkal küzdöttünk meg sikeresen, akik profi módon, heti akár tíz edzéssel készültek, míg a csömöriek örültek, ha heti két edzést le tudtak bonyolítani. Ráadásul a csömöri csapat továbbra gyakorlatilag pénzügyi támogatás nélkül működött, míg az ellenfeleink kiválóan finanszírozott alakulatok voltak. Ráadásul bátran mondhatjuk, hogy sporttörténelmet írtunk: az országban elsőként jutott fel a nemzeti bajnokság első osztályába egy községi sportkör, bármilyen sportágat tekintve.

Az osztályozót követő ünneplésre Bagyánszki György, és a csapat későbbi tagja, ifj. Fábián Ferenc is egyformán emlékszik vissza: a megérkező sportolóinkat hatalmas tömeg várta a hévállomáson, miközben Hargitai György motoron ment körbe a településen, kiabálva, hogy feljutottunk. Fantasztikus évek következtek ezután, melyek elhozták a csömöri kézilabda egyik legjobb időszakát rengeteg nézővel, tévés közvetítésekkel, és egy országgal, amely még mindig azon csodálkozott, hogy miként tudta ezt elérni egy kis falu.