Semmi sem sikerült
A hétfő esti, hazai NB I-es rangadón semmi sem jött össze futsalosainknak, akik 5-0-ra kikaptak a vendég Berettyóújfalutól. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindössze Nagy talált be vendégoldalon a meccs elején, a fordulás után azonban fokozatosan húztak el a hajdúságiak. Két alkalommal is két perc alatt szereztek két gólt, ami végképp megpecsételte a sorsunkat.
Korábban kezdődik a futsalmeccs!
A Légyott programfüzetben, a meccsfüzetben és a plakáton jelzetthez képest fél órával hamarabb, azaz 18.30-kor kezdődik futsalosaink rangadója hazai pályán az MVFC-Berettyóújfalu ellen. Az Aramis elleni győztes örökrangadót követően most lépnek pályára először Csömörön legjobbjaink, akiknek elkél majd a biztatás a Sportcsarnokban, mert egy jó erőkből álló csapatot látnak vendégül. Aki nem szeretne tehát lemaradni a kezdőrúgásról, fél órával korábban érkezzen a lelátóra!
Kevesen voltunk
Több kulcsemberünk hiányában nagyot küzdöttünk Ecseren, de végül kétgólos vereséget szenvedtünk. A múlt heti meccsünk elhalasztása miatti kényszerszünet után tehát nem indult jól az őszi bajnoki hajrá, november 1-én, vasárnap hazai pályán folytatjuk.
Fölényes csömöri siker!
Elegánsan, tizennégy góllal nyertünk hazai pályán a Vác U23 ellen a kézilabda NBII Észak-csoportjában. Egy pillanatig sem volt kérdéses a győztes kiléte, már a félidőben 10 gólos előnyt mutatott az eredményjelző, a fordulás után pedig rátettünk még egy lapáttal. Kellett ez a siker a lelkivilágunknak!
Új lendülettel
Az időjárás átírta a bajnokság forgatókönyvét, így a múlt heti halasztás miatt egy hét szünet után folytatódik számunkra a megye II-es pontvadászat - ezúttal idegenben, az Ecser otthonában lépünk pályára. A hazaiak jelenleg a 6. helyen vannak a tabellán, ennek ellenére legutóbb csak döntetlent játszottak a sereghajtó otthonában, nincsenek bombaformában, október eleje óta nem nyertek. Nálunk remélhetőleg jót tett a szünet a fejeknek, és frissen, új lendülettel vágunk neki a bajnokság hajrájának!
Kötelező győzelem!
Az éllovas után a sereghajtó Vác következik, ráadásul hazai pályán - erre szokták mondani, hogy fix 1-es. Remélhetőleg a pályán is visszaköszön majd NB II-es férfi kézilabdázóink fölénye a váci fiatalok ellen, akik az idei pontvadászatban egyelőre nyeretlenek, a rangadók után mi pedig egy győztes sorozatban bízunk, amelynek első állomása lesz a szombat esti találkozó. Sajnos egyre hosszabb a csömöri sérültlista, mindezek tudatában is nyerni kell a Dunakanyarból érkező vendégek ellen.





