Szeptember 20-án vasárnap térségi kerékpártúrát tervezünk Csömör-Kerepes-Szilasliget-Mogyoród-Fót-Dunakeszi-Vác útvonalon. A túrázók csoportja 9 órakor indul Csömörről a Béke térről, és a tervek szerint délután 6 körül érkezik vissza Csömörre. Csatlakozzatok!
9.00 óra: Indulás Csömörről, a Béke térről.
A Nagy Sándor utcán át hagyjuk el a települést, a Híd utcánál felfelé haladunk néhány száz métert egy földúton. Ezúton a Határ útra érünk, ahol Csömör és Kistarcsa határán haladva elmegyünk az Auchan mellett. Kis mellékutcákon átérünk Kerepesre, ahol egy dimbes-dombos szakaszon Szilasligetre érkezünk (itt található Szabó Magda emlékműve). (Innentől az útvonal Mogyoródig megegyezik a nyári bringafesztiválos túra útvonalával, csak akkor visszafelé jöttünk erre.) A Hungaroring melletti dombtetőn nagyon szép panoráma tárul elénk a Budai-hegység és a Pilis felé. Meredek lejtő után érkezünk Mogyoródra. Itt egy rövid pihenőt tartunk.
FONTOS! Itt várjuk be a Kistarcsa, Kerepes vagy Gödöllő felől érkezőket!!!
10.30 órakor indulunk tovább Fót felé. Ez a túra legkevésbé kellemes pár kilométere lesz a forgalmas út miatt (ez a fóti belső rövid szakaszokra is igaz). Fótra a római katolikus templom mellett érkezünk meg. (A hatalmas templomot a hazai romantikus építészet egyik legjelentősebb épületének tartják.) A várost a főúton keresztül hagyjuk el, az M2-es autóút fölötti felüljárón áthaladva, kisebb emelkedőkkel tarkítva, de összességében nem nehéz terepen. Dunakeszin belül végig kiépített, illetve felfestett kerékpárúton haladunk.
11.30 órakor érkezünk Dunakeszi kompállomáshoz. Itt egy fél órát pihenünk, nézelődünk a nagyon szép Duna parti részen. A pár éve átadott gyönyörű sétányon kiváló fagylaltozók és vendéglők vannak, a révnél gyorsétkezde és játszótér.
FONTOS! Itt várjuk be a kompnál a Pest irányából érkezőket!!!
A túra ezen pontján megbeszéljük, merre haladunk tovább. A bő egy órás útra található Vácra, túránk végpontjára mehetünk a Szentendrei-szigeten vagy a Duna innenső partján is. A dunakeszis, majd visszafelé a váci kompozás élménye és a sziget szépsége, nyugalma, az út változatosabbá tétele az átkelést, a kompra való várakozások miatti akár egy órás időveszteség és a plusz költségek (felnőtteknek kb. 650 Ft, visszafelé 800 Ft a kompjegy kerékpárral egy főre) a Göd felé való továbbindulást indokolja. Utóbbi útvonal az egyik legszebb és legjobban kiépített hazai kerékpáros szakasz: végig a Duna mellett, autóforgalomtól távol (egy rövid kis utcás részt leszámítva), nagyon szép tájakon és jó kapcsolódó szolgáltatási infrastruktúra mellett tekerhetünk. Nem mellesleg végig vízszintes szakaszon halad az út, a kerékpárosoknak a lehető legideálisabbak a terepviszonyok.
12.00 órai Dunakesziről való indulással számolva kényelmesen 13.15 órára érkezünk meg Vácra. Itt érdemes egy órát eltölteni: a pihenésen túl enni, fagylaltozni lehet, a gyönyörű szép váci Duna parti sétányról jól látszik a Dunakanyar és a Börzsöny is. A rögtön itt kezdődő belvárosi utcácskákban mindenképp javasolt egy kis séta.
14.15 órakor indulunk visszafelé. A váci tanösvény mellett visz a kerékpárút, ahol árnyas, ligetes részen távolodunk el a várostól. A kerékpárosok paradicsoma ez a rész, sok-sok kilométeren keresztül. Kb. félúton megállhatunk a kerékpárút melletti Duna csárdánál is, ahonnan a kilátás nagyon szép. Ha csak rövid pihenőt tartunk, kényelmesen másfél óra alatt visszaérünk a Dunakeszi-révhez, kb. 15.45-re.
Innentől az útvonal megegyezik az idefelé úttal. Akik Mogyoród-Kistarcsa-Csömör felé tartanak haza, azoknak számolni kell azzal, hogy lassabban haladnak majd, mint reggel errefelé szemben haladva, mivel sok hosszabb-rövidebb, olykor meredek emelkedő nehezíti az utat.
Kb. 18.00 óra előtt érkezünk meg Csömörre, a Béke térre.
(Fábri István tájékoztató körlevele alapján)





