A hatvanas, hetvenes évek legendás első osztályú csömöri kézilabda csapatának nemrég elhunyt vezetőjéről, Fábián Ferencről elnevezett férfi kézilabda tornát hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg vasárnap a Sportcsarnokban. Az itt lezajlott mérkőzések jól illeszkedtek a rövidesen rajtoló bajnokságok felkészülési időszakába. A meghívott csapatok között három NB II-es és egy NBI/B-s együttes szerepelt.
Mindkét elődöntő szoros összecsapást hozott. A Csömör a MAFC-ot, a Gödöllő az FTC-t gyűrte le a hajrában. A harmadik helyért a Ferencváros csapata szintén szoros küzdelemben, 32-31 arányban győzött a MAFC együttese ellen. A tornagyőzelmet végül mi szereztük, miután a döntőben végig vezetve, magabiztos játékkal gyűrtük le az ősszel már az NB I/B-ben szereplő Gödöllőt (34-30). A döntőt egyébként az RTL Sport Klub kommentátora, a humoros stílusáról ismert Horti Gábor végig kommentálta, gondoskodva ezzel a közönség hangulatának emelkedéséről. A Magyar Kézilabda Szövetség által felajánlott vándorkupát Szabó „Bomba” János a Pest Megyei Kézilabda Szövetség elnöke adta át. A torna legjobb játékosa Szovszki György (Csömör KSK), legjobb kapusa Melichár Péter (Csömör KSK) lett. A gólkirályi címet Márkus Béla (Gödöllő) szerezte meg.
A mérkőzések mellett azonban nem felejthettük el, miért is jött létre ez a torna, és mi ennek a jelentősége. Fábián Ferenc irányítása alatt ugyanis olyan játékosok, vezetők, edzők működtek közre a csömöri kézilabdában az elmúlt 40 évben, akik neve még ma is legendaként kering köztudatban, nem csak községünkben, de az ország számos pontján is. Éppen ezért mondhatjuk, hogy a csömöri sportban egyedülálló dolgot sikerült véghez vinnünk: meghívtuk ezeket az embereket, hogy hosszú időn újra találkozhassanak egymással, és hogy egy kis ceremónia keretén belül köszönthessük őket. Így a döntő mérkőzés előtt névre szóló örökös bérleteket és archív képekből összeállított fotómontázsokat nyújthattunk át azoknak, akik annak idején komoly nevet szereztek Csömörnek a sportéletben. Megható pillanatok, elhullajtott könnyek kísérték az eseményt, majd az asztalokhoz kiülve számos régi történet került elő.
A torna szervezésében szorosan közreműködő Fábián-család, Katalin, Ferenc és Pál azonban még ennél is tovább ment, és édesapjuk tiszteletére létrehozták a Fábián Ferenc-díjat, mellyel minden évben csömöri kézilabdában valamilyen módon kiemelkedően munkát végző személyt, játékost, edzőt szeretnék megjutalmazni. A kitüntetést első alkalommal Simó László testnevelő tanár vehette át, aki hosszú évek óta neveli az újabb ás újabb csömöri kézilabdás tehetségeket a Mátyás Király Általános Iskolában.
Az örökös bérletet kapók teljes névsora: Agárdi Mihály, Bagyánszki György, Bánszki János, Bátovszki Ferenc, Bátovszki György, Fábián Ferenc, Fábián Pál, Fabók István, Gubek György, Halász János György, Helembai Mihály, Kolipka Ferenc, Korda Károly, Krizsán Mihály, Mandúr Dénes, Mihályi János, Őri Antal, Paulinusz Kálmán, Solymár Péter, Tóth-Fekete Sándor, Trnka István (sajnos nem mindenki tudott eljönni átvenni).





