Az augusztus 14-19. között immár 39. alkalommal megrendezendő hazai körversenyre a csömöriek közül Dina Dániel, Dina Márton, Szatmáry András és Valter Attila is kettőzött erővel készül, hiszen a Pannon Cycling Teamnél rengeteget várnak ettől a viadaltól. Magyarország egyetlen, kizárólag magyar versenyzőkből álló profi, kontinentális országúti kerékpáros alakulatának vezetője, Dr. Bátorfi Béla csapatfőnök magasra tette a lécet.
– A Tour de Hongrie a Pannon Cycling Team idei fő versenye – jelentette ki a szakvezető. – Célunk egyértelmű: a legjobb magyar csapat cím és a legjobb magyar versenyző trikó megszerzése!
A magyar sztárok mellett külföldiek is hemzsegnek majd a versenyen: ellátogat hazánkba az élsporttól már visszavonult spanyol Alberto Contador. A Tour de France és a Giro d'Italia két-kétszeres, valamint a Vuelta a Espana háromszoros győztese a ceglédi szakaszon, augusztus 17-én ad jelet a mezőnynek a rajtra, míg az olasz Ivan Basso – aki ugyancsak kétszer nyerte meg a Giro d'Italia-t – pedig abból az alkalomból érkezik Magyarországra, hogy ő a Tour de Hongrie-n szintén elinduló Polartec-Kometa csapatának sportmenedzsere.
A Tour de Hongrie 2018 programja:
Augusztus 14. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km)
Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km)
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km)
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km)
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km)
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km)
ÉRDEKESSÉGEK:
6 nap, 134 kerékpáros, 865 kilométer
A Tour de Hongrie az UCI Europe Tour sorozatának eseménye, amely 2018-ban szintet lépett: a nemzetközi versenynaptárba 2.1-es kategóriával jegyezték be. A magyar kerékpársport történetében még sosem rendeztek ilyen magas kategóriájú viadalt hazánkban.
A hatnapos országúti viadalon tizenkilenc csapat áll rajthoz, minden együttes hét versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 134 főt. A versenyen csak kontinentális (vagy annál magasabb) kategóriájú csapatok, illetve nemzeti válogatottak állhatnak rajthoz.
A nemzeti körverseny összdíjazása megközelíti a nyolcmillió forintot.
A szakaszok egyéni eredményeinek díjazása mellett több különversenyt is értékelnek az országúti körversenyeken. Az összetett (valamennyi szakasz összeadott időeredményei alapján) legjobb egyéni versenyzője a sárga mezt viselheti, díjazzák az összetettben legjobb csapatot is. Ugyancsak az összetett időeredmények alapján talál gazdára a legjobban szereplő magyar versenyzőnek járó fehér mez. A szakaszok során kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál megszerzett pontok alapján hirdetik ki a gyorsasági pontverseny legjobbját, aki a zöld mezt húzhatja fel. A szakaszokon kijelölt hegyi hajrákon gyűjtött pontok alapján a hegyi pontverseny legjobbja kapja a piros mezt.
Hajrá, fiúk!





