Jó előjelekkel várhatta Bagyánszki Zsolt együttese a gödöllőiek elleni derbit, hiszen ugyan voltak sérültjeink, de a szezonban aratott első idegenbeli sikerünk után önbizalommal telve várhattuk a "szomszédokat". A derbi ragyogóan indult és tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt a tartalékos gödöllőiek ellen, hiszen összeállt a védekezésünk, teljesítményeikkel kapusaink is hozzátették a magukét, a hatgólos előnyt pedig a fordulás után is megőriztük. Örömteli, hogy az utóbbi két meccsen már kapott góljainkat 30 alatt tudtuk tartani, így támadásban sem voltunk nyomás alatt, a felszabadultság pedig győzelmeket eredményezett! A srácokra most bő három hetes pihenő vár a bajnokságban, a munka azonban nem állhat meg, hiszen az elmúlt két forduló sikereinek köszönhetően előreléptünk a tabellán az 5. helyre – de van még feljebb!
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Csömör KSK – Gödöllői KC 30–24 (17–11)
2018. október 18. csütörtök, 19.30
Csömöri Sportcsarnok
Gólszerzők: Bártfay 9, Bakos 5, Turák F. 4, Rohodi 3, Békefi 2, Csajbók 2, Kiss M. 2, Tengely 2, Turák Cs. 1 ill. Czeller 9, Józsa 5, Bagó 3, Hegyi 3, Kocsis 3, Pásztor 1.
KÖVETKEZIK:
FÉRFI KÉZILABDA, NB II, ÉSZAK-CSOPORT, 7. FORDULÓ
VS Dunakeszi – Csömör KSK
2018. november 11. vasárnap, 19.00
Dunakeszi
Szurkoljunk együtt csapatainknak!





