Az új szezonra való felkészülést új edzővel, Kulcsár Gáborral kezdték meg a Budapesti Honvéd SE kajak-kenu szakosztályának férfiversenyzői, akik közül a kétszeres világbajnok Balaska Márk rendkívül bizakodó a közös munkát illetően. A korábbi edzők, Kiss István és Tóth László másik csoportot irányítanak, ezért új szakember bevonására volt szükség.
Kulcsár Gábor neve nem ismeretlen a sportszeretők számára, bár a magyar kajak-kenu életnek néhány évig nélkülöznie kellett a kiváló sportolót és szakembert. A Kulesz becenévre hallgató világbajnoki aranyérmes versenyző (K-2 10.000 méter, 1986) edzőként már Magyarországon és külföldön (Írország, Kanada, Görögország, Spanyolország) is bizonyított, most ismét hazánkban dolgozhat.
– Kiemelt figyelmet kap a speciális erőfejlesztés az új edzővel – foglalta össze a tréningek újdonságait Balaska Márk. – Világosan látom a célokat magam előtt, és nagyon bízom benne, hogy a Balaska-Birkás duó továbbra is verhetetlen lesz! Új lendületet vettem, az idei évben csak így lehet nagyot robbantani: közeleg a szegedi világbajnokság, jövőre pedig itt az olimpia!
Sok sikert kívánunk!





